Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
„Lupeta Cristiano Ronaldót imitálta Alex Marques előtt tisztelegve" – olvasható az A Bola nevű portugál napilap internetes kiadásának főcímében.

A Videoton FC 20 éves támadója triplázott a Ligakupában a Dunaújváros ellen (0–3), nem egészen egy nappal azután, hogy a Real Madrid sztárja három góljával kivezette a vb-re a portugál válogatottat – így vont párhuzamot a portál a két futballista között.
Lupeta három gólját annak az Alexandre Marquesnek ajánlotta, aki a múlt héten a pályán hunyt el egy portugál harmadosztályú bajnokin.
„Alex olyan volt számomra, mint a testvérem. 13 éves korunk óta ismertük egymást, négy szezonon át együtt játszottunk a Portóban, mellyel kétszer bajnokok lettünk. Sokat segített nekem, mikor odakerültem – idézi az abola.pt Lupetát. – Nagyon szerettem volna ott lenni a temetésén, de a csapatnál volt kötelezettségem. Szerencsére minden jól ment, három gólt szereztem egy fontos meccsen."
Orbán Gáspár: "Felemelő érzés volt a Vidiben játszani"
INTERJÚ @ 2013. November 23.
Csapatunk 21 éves játékosa szerda délután Dunaújvárosban debütált a Vidiben.
Lupeta: "Minél többször szeretnék bizonyítani az első csapatban"
INTERJÚ @ 2013. November 20.
Első mesterhármasát érte el profiként a dunaújvárosi Ligakupa-meccsen támadónk.
Ligakupa: magabiztos győzelem és továbbjutás a csoportból
TUDÓSÍTÁS @ 2013. November 20.
Remekül helytálltak a fiatalok a dunaújvárosi mérkőzésen, Lupeta mesterhármast jegyzett, Oliveira két gólpasszt osztott ki.
José Gomes: "Jól szálltak be a fiatalok"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. November 20.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
José Gomes: "Több fiatal is lehetőséget kaphat ma"
EDZŐI @ 2013. November 20.
Vezetőedzőnket az utolsó Ligakupa csoportmeccs előtt kérdeztük.
A remek őszt produkáló Dunaújvároshoz látogatunk
ELLENFÉL-LES @ 2013. November 19.
A Ligakupa-sorozat csoportkörének utolsó meccsén a másodosztály második helyezettje vár ránk.



















