Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csütörtök délelőtt újra a "szokott helyen" gyakorolt csapatunk.

A szerdai kemény, ám nagyon hasznos edzőmeccs után csütörtök reggel nyolc (otthoni idő szerint hét) órakor találkoztak a játékosok a szálloda éttermében, hogy elfogyasszák reggelijüket, majd kilenc óra után nem sokkal buszra szálltak, és - a hétfői tréninghez hasonlóan - fél tíztől kezdték a soron következő gyakorlást. A bemelegítés után először labdatartás volt a feladat, később az egyik csoport egymás közötti játékkal, a másik különböző labdás gyakorlatokkal készült. Az edzés végére alaposan elfáradt az egész csapat.
Csütörtökre kicsit borultabb lett az idő, de többször előbújik azért a nap, a hőmérséklet a megszokott 15 fok körül mozog Belekben. A csapat egy órakor ebédel, délután pedig csendes pihenő és prevenció szerepel a programban.
(Fotó: Fourfourtwo.hu/Takács József)
Papp: "Megfogadtam Kokó tanácsát és elvállaltam a lövést"
INTERJÚ @ 2014. Február 13.
Fiatal középpályásunk góljáról, az Evergrande elleni meccsről és a tavaszról is beszélt.
Hudák és Tar az edzőtáborról, azaz a nagy lehetőségről
INTERJÚ @ 2014. Február 11.
A két fiatal tehetség a keddi ebéd után nyilatkozott az eddigi napokról, az edzőmeccsekről és céljaikról. Páros interjú.
"A Groznij elleni meccs több szakaszában is mi irányítottunk"
INTERJÚ @ 2013. Február 14.
Tóth Balázs szerint komoly fegyvertény, hogy egy ilyen erős együttes ellen is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki.
Közelebb álltunk a győzelemhez ellenfelünknél
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Február 13.
Sok helyzetet dolgoztunk ki. Nikolics szabályosnak tűnő gólját nem adta meg a játékvezető. A vége döntetlen egy nagyon jó orosz csapat ellen.
"A szerdai játék remek előjel a szezon kezdete előtt"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Február 13.
José Gomes a mérkőzés után értékelte a látottakat.
"Belekben minden adott a jó felkészüléshez"
INTERJÚ @ 2013. Február 13.
A rutinos törökországi vendéget, Tóth Balázs csapatkapitányt kérdeztük az edzőtábor jelentőségéről és az új játékosok helyzetéről.



















