fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. December 19. Monday, 07:30 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Lámpaláz nélkül

Első idényét játssza országos bajnokságban a Videoton FC U12, mely gyorsan felvette a pontvadászat ritmusát.

Bajnokság Csapat Helyezés Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólarány Pont
U13 II. Osztály Videoton FC U12 6. 15 8 0 7 21-18 24

A jelenlegi U12-es korosztály a nyáron Tóth József és Toldi Gábor irányításával kezdte meg a felkészülést első bajnoki szezonjára, melyet az U13 II. osztályban, zömmel idősebb csapatok társaságában teljesít a gárda. Fiataljaink gyorsan felvették a ritmust, ezt Tóth József edző szavai is alátámasztják.

- Nagy létszámú kerettel kezdtük meg a munkát, ami nem ígérkezett könnyűnek. Szerencsére egy nagyon tanulékony és szorgalmas csapatról van szó, gyorsan kialakult köztünk az a kapcsolat, ami nélkülözhetetlen a sikeres munkához. Első lépésként az alapstratégiát, egy 4-3-3-as hadrend fontosabb taktikai variációit gyakoroltuk az ősz folyamán, de a bajnoki hajrában már a 4-2-3-1-es felállást is alkalmaztuk a mérkőzéseken. Az én csapataimra mindig is jellemző volt a szervezettség, ennek is köszönhető, hogy az ősz folyamán nem volt nagy kilengés a fiúk teljesítményében, egységes csapatként futballoztunk.

A Videoton FC U12 végül döntetlen nélkül, 8 győzelemmel és 7 vereséggel a 6. helyen zárta az évet. Csapatunk 21 rúgott góljára mindössze 18 alkalommal feleltek a riválisok, legeredményesebb játékosunknak a 11 gólos Kovács Levente bizonyult. Ahogy Tóth József is fogalmazott, az eredményesség most másodlagos ugyan, egy bizonyos szempontból azonban mégis kell vele foglalkozni.

- Hihetetlenül nagy lendületet kapott a csapat egy-egy győzelem után, ennek a jótékony hatását pedig a hétközi edzéseken mérhettük le. Fiatal gyerekekről van szó, nekik nagyon fontos, hogy pozitív visszajelzéseket kapjanak, egy-egy siker ebből a szempontból sokat ér. Ha látják, hogy az edzéseken megtanult taktikai variációkat felhasználva mérkőzéseket tudnak megnyerni, akkor hihetetlen energiákat képesek mozgósítani. Mondom még egyszer, nagyon tanulékony csapatról van szó, az iskola mellett az edzéseken is kitettek magukért, ehhez azonban kellettek az önbizalmukat erősítő győzelmek is!

A Videoton FC U12 bő kerete lehetőséget adott arra, hogy a csapat a Fejér megyei U13-as pontvadászatban is rajthoz álljon. Ahogy honlapunk már korábban hírt adott róla, együttesünk itt is remekül szerepelt, fiataljaink pontveszteség nélkül vezetik a megyei bajnokság tabelláját.
 

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Five academy players named in League cup squad
2011. October 05.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek