Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 15. FEZEN első napján szurkolóink találkozhatnak a Vidi játékosaival, sőt összemérhetik tudásukat Nagy Daniékkal csocsóban is.
Idén 15. alkalommal kerül megrendezésre Székesfehérváron, a FEZEN zenei fesztivál augusztus 4. és 6. között. Az idei rendezvény egyik érdekessége, hogy nem csak a zene- hanem a sportrajongókat is várják a MÁV-pályára, akik többek közt a Vidi játékosaival és a szakmai stáb tagjaival is találkozhatnak.
Sőt, a Vidi szimpatizánsoknak most lehetőségük nyílik, hogy augusztus 4-én 17.30-tól kedvenceik ellen lépjenek pályára, mégpedig egy élő csocsóbajnokságban.
Ha jelentkezne a szurkolói csapatba, nem kell mást tennie, mint a FEZEN Facebook oldalára kattintani, és az ott található Vidi címer alá írni megjegyzésként, miért is szeretne benne lenni a közönségcsapatban.
Érdemes jelentkezni, hiszen az élmény mellett a résztvevők 1-1 Vidis ajándékkal is gazdagodnak, mely nem más, mint egy vidis ülőpárna, valamint 2 db jegy a Vidi-DVTK meccsre.
Ha ez nem volna elég, akkor este a Kodolányi Jazz és Karaoke Bár-nál egészen 20 óráig játékosaink csapolják a sört, ők lesznek a pult mögött. Itt kötetlen beszélgetésre, dedikálásra is lehetősége nyílik bárkinek, illetve 100 db ingyenjegyet is szétosztanak a fiúk, szintén a szombati Vidi-DVTK bajnokira.
És, hogy kik képviselik klubunkat a FEZEN-en?
Bekő Balázs, Disztl Péter, Tomas Tujvel, Lipták Zoltán, Horváth Gábor, Szakály Dénes, Sándor György, Nagy Dani, Elek Ákos, Mitrovics, Walter Lee, Jankovics Zsolt, Gosztonyi András, Nikolics Nemanja valamint Brachi
Klubunk kéri a szurkolókat, olvassák el és tartsák be a Sóstói Stadionban érvényes biztonsági előírásokat!
A Gent elleni EL-meccs miatt csütörtökön a stadion környékén útlezárások lesznek, viszont a gyalogosan érkezők ismét igénybe vehetik az ingyenes buszokat a városon belül.
A bajnokság második fordulójában Újpestre látogatunk vasárnap, ahol 15 óra 30 perckor lép pályára csapatunk. Szurkoljunk együtt a helyszínen!
A csütörtöki Vidi - Slovan meccsen csapatunk szurkolói ismét hátborzongató hangulatot teremtettek. Interjú Őri Márkkal a nem mindennapi méretű drapéria apropóján.
Csapatunk a Pápa ellen kezdi meg a 2012-2013-as bajnokság küzdelmeit vasárnap délután. Cikkünkben megtalálja a legfontosabb infókat a mérkőzéssel kapcsolatban.
Cikkünkben mindent megtalál, amit a csütörtöki Vidi - Slovan találkozó kapcsán az útlezárásokról, az ingyenes szurkolói buszokról és a biztonsági előírásokról tudni kell.