hu en
2010. Augusztus 19. 12:07
Do(i)s Santos na Hungria

Avagy két Santos Magyarországon. Az idei nyár közelebb hozta egymáshoz a két Alves fivért, Andrét és Adrianot.

Ez persze csak földrajzi értelemben igaz, hiszen a dos Santos család eddig is összetartott, függetlenül a tagok között húzódó hatalmas távolságtól. A legidősebb André mellé, aki évek óta Európában játszik, most megérkezett az „öcsi”, a 25 éves Adriano is, aki az idei szezontól a Ferencváros játékosaként keresheti kenyerét.
Nagyon jól érzem magam a Ferencvárosban, gyorsan sikerült beilleszkednem. Annak is nagyon örülök, hogy közelebb kerültem a testvéremhez. Azt még nem tudom, hogy pályára lépek-e a Videoton ellen szombaton, de ha igen, egyáltalán nem fogom majd vissza magam, ha a bátyámmal kerülök szembe. Természetesen szorítok neki, hogy minél jobb szezont produkáljon, de bízom benne, ellenünk nem szerez majd gólt”, mondta Adriano.

 

 

 

Az ifjabb Alves egyébként szintén családjával, feleségével és kislányával érkezett Magyarországra. Hogyan fogadta öccse magyarországi szerződését a mi Alvesünk? "Köztudott, hogy nagyon családcentrikus vagyok, így egyáltalán nem szakítottam el a szálakat, amikor elhagytam Brazíliát. Sőt, igyekeztem mindig segíteni a nagyszüleimnek, szüleimnek és az öcsémnek, illetve a három húgomnak. Nagyon örülök, hogy Adriano is Magyarországra került. Mindennap órákig beszélünk telefonon, illetve Skype-on, igyekszem mindenben segíteni neki. Mivel magam is így kezdtem néhány éve, tudom, hogy milyen sokat számít, ha van valaki, aki beszéli az itteni nyelvet, ismeri a viszonyokat és akitől kérdezni lehet, ha valamit nem ért az ember. Úgy gondolom, nem véletlenül jött ide, hiszen tőlem sok jót hallott már Magyarországról. Miért pont a Fradi? Nem tudom, ezt ő intézte. Az biztos azonban, hogy Prukner Lászlónál a legjobb kezekben van. Aztán később majd elválik, merre tovább. Egyébként ügyes, technikás, jó játékosnak tartom az öcsémet. Brazíliában több első osztályú csapatnál is megfordult az elmúlt években. Mi lesz hétvégén? A Vidi-Fradin még nem biztos, hogy játszunk egymás ellen, de majd kiderül", zárta le a beszélgetést André.

 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek