hu en
   
Szabics Imre
Vezetőedző
Magyar

Teljes név: Szabics Imre
Született: Szeged , 1981.03.22.
Szabics Imre 1981. március 22-én Szegeden született, igazi sportcsaládba, hiszen édesapja és nagybátyja is válogatott cselgáncsozók voltak, nagynénje pedig tagja volt az olimpiai 4. helyezést elérő kosárlabda-válogatottnak. A Vidi következő vezetőedzője gyermekként maga is cselgáncsozott, ám egy fiatalkori sérülés inkább a futballpályák felé terelte. Profiként a Ferencváros együttesében mutatkozott be 17 esztendősen és 24 NB I-es találkozón 12 góllal zárt első idényében. Ezt követően szerződtette a Sturm Graz, ahol szerepelt a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában is, 2003 áprilisában két góllal pedig a felnőtt válogatottban is debütált. Ebben az évben igazolt a Bundesligában szereplő VfB Stuttgart együtteséhez, ahol két szezon alatt 72 mérkőzésen 22 találatot jegyeztek fel a neve mellé, legtöbben valószínűleg a Manchester Unitednak lőtt góljára emlékeznek. 2010-ig még megfordult a Köln, a Mainz és az Augsburg csapataiban is, majd pályafutása utolsó négy idényében ismét a Sturm Grazban lőtte a gólokat, 2011-ben tagja volt az osztrák bajnokságot megnyerő csapatnak. A magyar válogatottban összesen 36 mérkőzésen 13-szor talált az ellenfelek hálójába. Visszavonulása után, 2017 végéig a Sturm játékos-megfigyelőjeként dolgozott, eközben 2014 és 2015 október között 11 mérkőzés erejéig tagja volt Dárdai Pál és Bernd Storck stábjának, így nagy szerepe volt neki is abban, hogy a magyar válogatott kijuthatott a 2016-os Európa-bajnokságra. Később korábbi játékostársa és edzője, Franco Foda munkáját segítette asszisztens edzőként - először másfél évig a Sturm Graznál, majd 2021 tavaszáig az osztrák válogatottnál.  2021. április 1-je óta a Vidi vezetőedzője.
Képgaléria
Kapcsolódó hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek