hu en
2022. Február 13. 17:00  -  Hermann Dorottya   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A két vezetőedző értékelte a Budapest Honvéd - MOL Fehérvár FC bajnokit

Szabics Imre és Nebojsa Vignjevic nyilatkozott a lefújás után.

Szabics Imre:

"A mezőnyfölényünk a második félidőben megérdemelt vezetéssé érett, de úgy éreztem, a csapat túlságosan tiszteli az eredményt, és tartott attól, hogy van vesztenivalójuk, így gyorsan ki tudott egyenlíteni a Honvéd. 1-1-es állásnál kétesélyes volt a mérkőzés, ami aztán a Honvéd javára dőlt el, gratulálok nekik! Egyénileg nem kritizálok senkit, egy csapat vagyunk, együtt nyerünk, együtt veszítünk."

Vezetőedzőnket az újságírók a jövőjéről is kérdezték.

"Nem az én feladatom dönteni a jövőmről, ez a vezetőség dolga, de én hiszek abban, hogy lehet jó dolgokat csinálni ezzel a csapattal. A három tavaszi bajnokitól én nem lettem, se jobb, se rosszabb edző, ugyanaz az ember vagyok, aki áprilisban leült a padra."

Nebojsa Vignjevic:

"Először is gratulálok minden játékosomnak, nagyon jó mérkőzést játszottunk, az eredmény pedig nagyszerű. Már amikor idejöttem éreztem, hogy nem elég magabiztosak a játékosok, most is így játszottunk az első félidőben, ennek meglett a gyümölcse. 0-1 után aztán a fiúk elkezdték azt játszani, amit eredetileg is akartunk, szépen játszottak, még egyszer gratulálok az eredményhez! Ez egy jó lecke volt a csapatnak, ezután remélem elhiszik, hogy tudnak jól játszani egy jó csapat ellen is."

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek