hu en
2023. Szeptember 07. 19:19  -  fehervarfc.hu   -   Fotó: fehervarfc.hu
Edzőmeccs a Kozármisleny ellen

2-1-re nyertek a vendégek Sóstón.

A válogatott szünetet kihasználva csapatunk az NB II-ben harmadik helyen álló Kozármisleny ellen játszott edzőmeccset csütörtök délután a Sóstói Stadionban, zárt kapuk mögött. Bartosz Grzelak vezetőedző nem számíthatott több alapemberére sem, hiszen Kodro, Flores, Kalmár, Fiola és Serafimov is a válogatottban vannak ezekben a napokban, Pető Milán pedig az U19-es nemzeti csapatba kapott meghívót. A kispadon így több fiatal játékos is helyet foglalhatott a kezdés előtt.

Az első tíz perc eseménytelenül telt el, majd az első lehetőség előttünk adódott a 10. percben, Pinto 17 méterről vette célba a kaput, Lékai nagyot védett. Egy perccel később a túloldalon Kovács Daninak is be kellett mutatnia egy nagy védést, Horváth Péter löketét tornázta ki a jobb alsó sarok elől, a kipattanó Major elé került, aki 11 méterről egyből kapura lőtt, de kapusunk ezt is védeni tudta. A 33. percben Katona 18 méteres, kellemetlenül pattogós lövését hárította a vendégek kapusa, majd a túloldalon egy szélről érkező beadást fejelt Horváth közelről a kapu fölé. A 38. percben Major is megtornáztatta 16 méterről Kovács Danit, majd a 43. percben megszerezte a vezetést a Kozármisleny: Turi Tamás lövése a bal kapufán csattant, a kipattanó Tóth Zoltán elé került, aki nyolc méterről nem hibázott (0-1). 

A szünetben nálunk Schön helyére Karamoko állt be, a vendégeknél Aczél Zoltán többet is cserélt. A második félidő elején Kirchner lőtt közelről kapu fölé, majd a 60. percben Christensen szögletét követően Pinto fejelt ugyancsak kapu fölé. A 61. percben Szabó, Pinto és Katona helyére Gergényi, Berki és Lakatos Márk állt be. Utóbbi 2005-ben született, korábban Ausztriában, Németországban és Olaszországban is játszott, bemutatkozhatott az U17-es válogatottban is, az elmúlt napokban pedig a Vidi II-vel és az első csapattal is edzett. 

A 64. percben egy sarokrúgást követően Horváth Péter fejelt a kapunk fölé, de pár perccel később sikerült megdupláznia az előnyét a vendég együttesnek. Egy szép szögletvariáció végén Kirchner lőtt 12 méterről a kapunkba (0-2). A 71. percben Egerszegi mentett hatalmasat az ötösön belül a gólra éhesen berobbanó Berki elől, majd a 74. percben Kastrati és Bambock is elhagyta a pályát, helyükre két fiatal Vidi II játékos - Futsek Fedor és Balla Kevin - állt be.

A 77. percben Berki 15 méteres lövését védte bravúrral a vendégek cserekapusa, Ipacs Péter. A 87. percben Karamoko harcolt ki egy tizenegyest, amit aztán magabiztosan értékesített is (2-1). A 93. percben akár egyenlíthettünk is volna, de Lakatos nyolc méteres lövését magabiztosan védte Ipacs kapus, így végül maradt a 2-1-es végeredmény a Kozármisleny javára.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek