hu en
2023. Május 06. 17:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Ezüstérmes lett U17-es csapatunk!

A kiemelt akadémiákat is felvonultató, országos mezőnyben lett második Arany Dávid együttese.

Fontos hazai mérkőzés várt U17-es csapatunkra szombaton, hiszen a dobogó második helyéért küzdhettek a fiatalok a Paks ellen.

Az első félidőben még a zöld-fehérek vezettek, a második félidőben azonban az edzőmérkőzésen már az első csapatban is bemutatkozó Cserkuti-Németh Olivér mellett az U17-es válogatott Mohai Bálint is betalált, a csereként beszálló Bertók Dániel pedig duplázott, a paksiaknak a négy gólra pedig csak két válaszuk volt, így Sóstón maradt a három pont, és Fehérvárra került az ezüstérem!

Az Arany Dávid vezetőedző és Fülöp Alex edző irányította együttes a 4-3-as szombati győzelemmel a Kisvárda mögött végzett a 2. helyen, megelőzve az MTK-t, a Puskás Akadémiát, a Ferencvárost, a Paksot, a Győrt és az Illés-Akadémiát. Gratulálunk a játékosoknak, a szakmai stábnak és természetesen mindenkinek, aki a Vidi UP-ből hozzájárultak a fiúk eredményes fejlődéséhez!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek