hu en
Trabzonspor Végeredmény 2-2
Fehérvár FC
 
Barátságos
Barátságos, 2023-2024
Nyári felkészülési mérkőzések - Nyári felkészülés
2023.07.15., Szombat @ 17:30
National Football Center Brdo

30 fok, napos
0 Gól 0
0 Kapu felé tartó lövés 0
0 Tizenegyes 0
0 Szöglet 0
0 Sárga lap 0
0 Kiállítás 0
90.Köszönjük a figyelmeteket!
90.Véget ért a mérkőzés!
87.Bozok lépett ki a védőink között, lövését még éppen elérte a hosszún érkező Trezeguet, de közelről csak a kapufát találta el.
82.
80.Schön Szabolcs helyén Kovács Bence a pályán.
76.Pető Milán érkezik Rúben Pinto helyére.
75.Egyenlítenek a törökök. A csereként beállt Enis Bardhi végezhetett el szabadrúgást 18 méterről, és a sorfal fölött a kapu bal oldalába lőtt.
65.
61.Berki Marcell kedden érkezett csapatunkhoz, most mutatkozik be felnőtt csapatunk mezében a klubunk utánpótlásában nevelkedett tehetséges játékos.
60.Cserék mindkét oldalon, nálunk Kovács, Csongvai és Kodro jött le, Rockov, Berki és Bese állt be.
58.Átvettük a vezetést! Csongvai szerezte meg a labdát a saját tizenhatosán belül, majd Kastrati iramodott meg a labdával a jobb oldalon. A tizenhatoshoz érve Hourinak passzolt, aki továbbjátszotta a labdát Kodrónak, aki szépen lőtte ki a jobb alsót!
53.Visca lőtt egy visszakészített labdát csúnyán fölé egy kontra végén.
50.Ömür szöglete után fejelhettek a törökök, de tisztáztak védőink.
46.Egy helyen változtattunk, Tobias Christensen helyére Franck Bambock érkezett.
46.Elkezdődött a második félidő.
45 +2.Véget ért az első félidő, 1-1-es állással mennek pihenőre a csapatok.
41.
40.Gomez adott be jobbról, Bakasetas 17 méteres kapáslövése kevéssel suhant el a kapunk felett.
39.Ömür lőtt futtából, mintegy 24 méterről, Kovács kapujának bal oldala mellé.
37.Egyenlítettünk! Csongvai és Kodro szerezte meg közös erővel a labdát a törökök védőitől, hátvédünk pedig mintegy 20 méterről bevette a Trabzonspor kapujának jobb alsó sarkát!
35.Serkan Asan tört előre a jobb oldalon, lövése a felső lécet találta el.
33.Zeke Márió adott be balról, de a védők tisztázták a veszélyesen érkező labdát.
31.A szlovén szövetség edzőközpontjában, ahol az összetartásai idején a szlovén A-válogatott is készül, több kiváló minőségű pálya található egymás mellett. Az egyiken éppen Elbert András kapusedző melegíti be két cserekapusunkat, Emil Rockovot és Gergely Rolandot.
29.Folytatódott a játék.
28.
26.Ivószünetet rendelt el a játékvezető.
24.Visca adott be jobbról, az érkező Gomez fejese a kapu fölé szállt.
20.Türkment kellett ápolni egy fejes után, így néhány percig állt a játék.
18.Christensen jobb oldalról beívelt szabadrúgásáról kevéssel maradt le Spandler.
16.Ömür vette célba a kapunkat 17 méterről, de fölé szálló lövése nem jelentett veszélyt.
10.Vezet a Trabzonspor. Egy bal oldali szöglet után Benkovic fejelte a labdát Gomez elé, aki közelről a kapunk bal oldalába lőtt.
8.Orsic szabadrúgását ütötte ki Kovács Dániel.
6.Visca jobb oldali szöglete után Haspolat lőhetett volna, de rosszul találta el a labdát.
2.Houri bal oldali szögletét követően Kodro lőtt egy csel után, de blokkoltak a védők. A labda visszakerült Hourihoz, aki ismét a kapu elé tekert balról, de nem érték el azt az érkező támadóink.
1.Elkezdődött a meccs, a mieink indították útjára a labdát.
-2.Érkeznek a csapatok a pályára.
-5.A találkozót a B4 Slovenia Facebook-oldalán élő streamen keresztül is követheted ide kattintva:
https://fb.watch/lOtel12JZP/
-10.A mérkőzés játékvezetője David Smajc lesz, akinek munkáját asszisztensként Matej Zunic és Uros Beton segíti majd.
-14.
Véget ért a bemelegítés, játékosaink visszatértek az öltözőbe.
-18.Csapatunk tegnap 14 órakor érkezett meg a háromnapos összetartás helyszínére, ahol péntek délután edzést vezényelt Bartosz Grzelak vezetőedző és stábja, este pedig kvízen vettek részt játékosaink. Ma ebéd előtt taktikai értekezlet szerepelt a programban, a mérkőzésnek helyet adó pályára pedig néhány percnyi séta után érkeztek meg játékosaink.
-24.
Berki Marcell ma léphet pályára visszatérése után először Vidi-mezben.
-27.
Már javában zajlik a bemelegítés a pályán.
-30.Cserejátékosaink a mai mérkőzésen: Rockov, Gergely (kapusok), Bese, Serafimov, Bambock, Kovács B., Pető, Berki.
-35.Fiola Attila, Dárdai Palkó és Szabó Levente korábbi sérülése után Fehérváron végzi a rehabilitációt, Katona Mátyás kisebb bokasérülés miatt hiányzik, míg Deybi Flores jövő héten csatlakozik csapatunkhoz az Arany Kupa-szereplését követően.
-40.A Trabzon kezdője: Taha - Türkmen, Visca, Ömür, Bakasetas, Elmalı, Maxi Gomez, Haspolat, Benkovics, Asan, Orsic
-45.
Játékosaink már készen állnak a bemelegítésre, ami néhány perc múlva kezdődik a pályán. 
-45.Csapatkapitányunk ma Csongvai Áron.
-50.Kezdőcsapatunk: Kovács D. - Csongvai, Larsen, Spandler, Zeke - Rúben Pinto, Christensen - Kastrati, Houri, Schön - Kodro
-55.Csapatunk tegnap már a Szlovéniában edzett.
-60.Üdvözöljük szurkolóinkat Kranjból, a Szlovén Labdarúgó-szövetség központjából.
  • Kezdőcsapatok
  • Cserék
#29 Bardhi Enis
#54 Muhammet
#18 Eren Elmali
#43 Filip
#4 Hüseyin
#77 Serkan Asan
#11 Anastasios
#34 Dogucan
#10 Abdülkadir
#99 Mislav Orsic
#30 Gomez Maxi
#7 Edin Visca
1-4-3-3
Mérkőzés után

“Elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével. Taktikailag jó meccset játszottunk, és ma is sikerült fejlődnünk csapatként. Egy nagyon erős ellenféllel találkoztunk és tudtuk, hogy lesznek olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor védekezésre kényszerít minket az ellenfél, de ezen a téren is jól helytálltunk. Két pontrúgásból kaptunk gólt, ami nem jó érzés, viszont játékból kevesebb helyzetet tudott kialakítani az ellenfelünk. Azzal viszont nagyon elégedett vagyok, hogy egy ilyen jó csapat ellen tudtunk két gólt szerezni” - értékelt a Trabzonspor elleni 2-2-es döntetlen után vezetőedzőnk, Bartosz Grzelak.

Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Eredmények
2023. Július 15. 19:22  -  Szerző: Wéninger Ákos  -  
Jó mérkőzésen játszottunk döntetlent a Trabzonspor ellen

Csongvai és Kodro voltak eredményesek a török sztárcsapat elleni felkészülési mérkőzésen.

Szombaton délután Szlovéniában, Kranjban - a Szlovén Labdarúgó-szövetség központjában - lépett pályára csapatunk, ellenfelünk ezúttal a hétszeres török bajnokcsapat, a Trabzonspor volt. Bartosz Grzelak a Kovács D. - Csongvai, Larsen, Spandler, Zeke - Rúben Pinto, Christensen - Kastrati, Houri, Schön - Kodro tizenegyet küldte pályára, a kapitányi karszalagot pedig ezen a találkozón Csongvai viselte. 

Az első lehetőség a 2. percben előttünk adódott, Houri bal oldali szögletét követően Kodro lőtt egy csel után, de blokkoltak a védők. A labda visszakerült Hourihoz, aki ismét a kapu elé tekert balról, de nem érték el azt az érkező támadóink. A 8. percben Orsic szabadrúgását ütötte ki Kovács Dániel. Két perccel később megszerezte a vezetést a Trabzonspor: egy bal oldali szöglet után Benkovic fejelte a labdát Gomez elé, aki közelről a kapunk bal oldalába lőtt (1-0). 

A 18. percben Christensen jobb oldalról beívelt szabadrúgásáról kevéssel maradt le Spandler, a túloldalon pedig Visca adott be jobbról, az érkező Gomez fejese a kapu fölé szállt. A 37. percben sikerült egyenlítenünk, Csongvai volt rendkívül agilis az ellenfél 16-osa előtt, meg is zavarta a labdát birtokló török játékost, a játékszer Kodrohoz került, aki egyből visszapasszolta azt Csongvainak, védőnk pedig 20 méterről kilőtte a török kapu jobb sarkát (1-1). A játékrész utolsó momentuma Bakasetas 17 méteres kapáslövése volt, amely csak kevéssel suhant el a kapunk fölött.

A Vidi vezetőedzője a szünetben egy helyen változtatott, Christensen helyére Bambock állt be. Az 58. percben Csongvai szerezte meg a labdát a 16-osunkon belül, majd remekül ugratta ki a jobb szélen Kastratit, aki körülbelül 70 métert sprintelt a labdával mielőtt azt Hourinak passzolta volna, aki egyből tovább tette a bal szélen érkező Kodronak, ő perdig egy csel után 10 méterről a török kapuba lőtt (1-2). Mintaszerű kontra, nagyszerű gól.

A 75. percben Bambock szabálytalankodott kissé indokolatlanul 18 méterre a kapunktól. A szabadrúgást Enis Bardhi végezte el, az Újpest és a spanyol Levante egykori játékosa a kapunk bal oldalába tekert (2-2). Az utolsó negyedórában valamivel aktívabb volt a Trabzonspor, de újabb gól már nem született, csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a hétszeres török bajnokcsapat ellen.

A Vidi jövő héten már ismét Sóstón készül és a tervek szerint két zárt kapus edzőmeccs is vár a mieinkre. Pénteken az NB II-es Gyirmót, szombaton a szintén NB II-es PMFC látogat a Sóstóra.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek