hu en
783Az amerikai egyesült államokbeli Houstonban látta meg a napvilágot Arturo Álvarez, aki az MLS (Major League Soccer, az USA első osztályú bajnoksága) 2003-as draftján 13.-ként kelt el, a San José Earthquakes csapata szemelte ki magának a szélsőt. Ugyanebben az évben már be is köszönt új klubjában, két évvel később pedig az FC Dallashoz került.

Három évvel később igazolt vissza a San Joséba, ahol 2010-ig 11 gólt is szerzett, utolsó amerikai állomáshelyén, a Real Salt Lakenál pedig 16 meccsen szerepelt, ezt követően került a Pacos Ferreirához. 2013 tavaszán előbb kölcsönbe, a nyáron pedig véglegesen is a Vidihez került. 2015 nyarán bajnokként távozott Fehérvárról.

Álvarez 2009 óta tagja a salvadori válogatottnak is, velük pedig már a CONCACAF Arany Kupán, azaz az észak- és közép-amerikai régió Eb-jén is szerepelt.ArturoÁlvarez1Arturo Álvarez1985-06-28Amikor megnyerünk egy meccset, próbálok a következő mérkőzés előtt is ugyanazokat a dolgokat csinálni, pl: ugyanazt enni a meccs előtt.Mindent szeretek, de leginkább a hip-hop-ot.Man on fireOlasz ételekDinnyeléCsaládommal lenni, filmet nézni.42003 MLS Kupa, döntőt nyertünk, ez volt az első évem profi játékosként.RonaldinhoKosárlabdaTwitter, instagramSpanyol, angol, portugálÁlvarez01MOL Fehérvár I78175player_1729_783.jpgplayer_1729_783.pngplayer_1729_783.pngHoustonTámadó2023-2024112172984Videoton FC01Arturo ÁlvarezArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 25
            [name] => salvadori
            [flag_img] => flag_25.jpg
        )

)
salvadoriflag_25.jpg38Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 46
            [name] => 2014-2015
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 135
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1729
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 12
                                    [img] => player_1729_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_1729_783.png
                                    [img_full_body] => player_1729_783.png
                                    [img_list] => player_1729_783.png
                                    [height] => 175
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1161
                                    [played_matches_count] => 23
                                    [played_first_count] => 10
                                    [played_change_count] => 13
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 581
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 146
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1800
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 12
                                    [img] => player_1800_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_1800_783.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1800_783.png
                                    [height] => 175
                                    [weight] => 77
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 315
                                    [played_matches_count] => 5
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 158
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 148
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1806
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 12
                                    [img] => player_1806_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_1806_783.png
                                    [img_full_body] => player_1806_783.png
                                    [img_list] => player_1806_783.png
                                    [height] => 175
                                    [weight] => 77
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 119
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 60
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 16
            [name] => 2013-2014
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 86
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1043
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 23
                                    [img] => player_1043_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_1043_783.png
                                    [img_full_body] => player_1043_783.png
                                    [img_list] => player_1043_783.png
                                    [height] => 175
                                    [weight] => 77
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1452
                                    [played_matches_count] => 22
                                    [played_first_count] => 18
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 4
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 363
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 100
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1207
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 23
                                    [img] => player_1207_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_1207_783.png
                                    [img_full_body] => player_1207_783.png
                                    [img_list] => player_1207_783.png
                                    [height] => 175
                                    [weight] => 77
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 77
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 93
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1107
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 23
                                    [img] => player_1107_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_1107_783.png
                                    [img_full_body] => player_1107_783.png
                                    [img_list] => player_1107_783.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 654
                                    [played_matches_count] => 9
                                    [played_first_count] => 8
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 3
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 218
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 88
                            [name] => UEFA Európa Liga
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => UEFA Európa Liga
                                    [tmid] => 1064
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 23
                                    [img] => player_1064_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_1064_783.png
                                    [img_full_body] => player_1064_783.png
                                    [img_list] => player_1064_783.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 55
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [2] => Array
        (
            [seid] => 15
            [name] => 2012-2013
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 70
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 833
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 23
                                    [img] => player_833_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_833_783.png
                                    [img_full_body] => player_833_783.png
                                    [img_list] => player_833_783.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 581
                                    [played_matches_count] => 11
                                    [played_first_count] => 7
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 291
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 81
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 961
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 23
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_961_783.png
                                    [img_full_body] => player_961_783.png
                                    [img_list] => player_961_783.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 134
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 80
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 953
                                    [pid] => 783
                                    [number] => 23
                                    [img] => player_953_783.jpg
                                    [img_portrait] => player_953_783.png
                                    [img_full_body] => player_953_783.png
                                    [img_list] => player_953_783.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 322
                                    [played_matches_count] => 5
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

)
1409317288Array
#12
Arturo Álvarez
Támadó
Salvadori
175 cm / 78 kg
Teljes név: Arturo Álvarez
Született: Houston , 1985.06.28.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 23 (13) 23 (13) 5 (2) 5 (2) 3 (1) 3 (1) 22 (4) 22 (4) 1 (0) 1 (0) 9 (1) 9 (1) 1 (0) 1 (0) 11 (4) 11 (4) 2 (1) 2 (1) 5 (2) 5 (2)
Játszott percek 1161 1161 315 315 119 119 1452 1452 77 77 654 654 55 55 581 581 134 134 322 322
Gólok 2 2 2 2 2 2 4 4 0 0 3 3 0 0 2 2 0 0 0 0
Sárga lapok 2 2 0 0 1 1 2 2 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 2 2
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Az amerikai egyesült államokbeli Houstonban látta meg a napvilágot Arturo Álvarez, aki az MLS (Major League Soccer, az USA első osztályú bajnoksága) 2003-as draftján 13.-ként kelt el, a San José Earthquakes csapata szemelte ki magának a szélsőt. Ugyanebben az évben már be is köszönt új klubjában, két évvel később pedig az FC Dallashoz került. Három évvel később igazolt vissza a San Joséba, ahol 2010-ig 11 gólt is szerzett, utolsó amerikai állomáshelyén, a Real Salt Lakenál pedig 16 meccsen szerepelt, ezt követően került a Pacos Ferreirához. 2013 tavaszán előbb kölcsönbe, a nyáron pedig véglegesen is a Vidihez került. 2015 nyarán bajnokként távozott Fehérvárról. Álvarez 2009 óta tagja a salvadori válogatottnak is, velük pedig már a CONCACAF Arany Kupán, azaz az észak- és közép-amerikai régió Eb-jén is szerepelt.
Képgaléria
Legutóbbi videója
Álvarez: "Kemény meccs volt, de boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk"
Videó @ 2015. Március 08.
591
Kapcsolódó hírek
Kedvencek Étel, amit kedvelek: Olasz ételek Ital, amit kedvelek: Dinnyelé Zenestílus, együttes, amelyet kedvelek: Mindent szeretek, de leginkább a hip-hop-ot. Kedvenc filmem: Man on fire Legemlékezetesebb mérkőzésem 2003 MLS Kupa, döntőt nyertünk, ez volt az első évem profi játékosként. Mérkőzéssel, labdarúgással kapcsolatos babonám: Amikor megnyerünk egy meccset, próbálok a következő mérkőzés előtt is ugyanazokat a dolgokat csinálni, pl: ugyanazt enni a meccs előtt. A világ labdarúgásában az a játékos, akit nagyon sokra tartok: Ronaldinho Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: Családommal lenni, filmet nézni. A sportág, amit a labdarúgáson kívül leginkább kedvelek: Kosárlabda A közösségi oldal, amit aktívan használok: Twitter, instagram A nyelvek, amelyeken beszélek: Spanyol, angol, portugál
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek