hu en
2023. Május 27. 23:02  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A két vezetőedző értékelte a Vasas FC - MOL Fehérvár FC bajnoki mérkőzést

Bartosz Grzelak és a hazaiak megbízott vezetőedzője, Desits Szilárd nyilatkozott a lefújás után.

Bartosz Grzelak:

“Idegesen kezdtük a mérkőzést, ami rányomta a bélyegét az első félidei játékunkra, elbátortalanodtunk és nem tudtunk kezdeményezően fellépni, védekezésből támadásba átmenni. Az első játékrész nagyrészében a Vasas játszott jobban, főleg mezőnyben. A szünet jót tett nekünk, a második félidőben támadóbban és magabiztosabban játszottunk, a tizenhatos környékén voltak lehetőségeink, amikből kis szerencsével nagyobb gólhelyzetek is lehettek volna. Ma a szerencsével hadilábon álltunk és hiányoztak az extra villanások ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. A második játékrészben a Vasasnak nem volt komolyabb lehetősége, így összességében azt mondhatom, hogy mi álltunk közelebb a győzelemhez. Nagyon fontos volt, hogy a bajnokság utolsó két fordulójára sikerült talpra állnunk, a bennmaradás kiharcolásában pedig a csapat egészét és a csapatszellemet emelném ki.”

Desits Szilárd:

“Úgy gondolom, hogy az első félidő játékképe alapján győzelmet érdemeltünk volna. A másodikban viszont folyamatosan fogytunk el, az ellenfél fölénk tudott kerekedni és ránk tudta erőltetni az akaratát, azt inkább ikszesnek ítélem meg. Összességében ez a mérkőzés olyan volt, mint az elmúlt nyolc: a csapat mentálisan és játékban is igyekezett megfelelni az elvárásoknak, ma is sok olyan periódus volt, amikor jó játékot tudtunk nyújtani.”

CÍMKÉK
Bartosz Grzelak 2022-2023 OTP Bank Liga Vasas FC - MOL Fehérvár FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek