hu en
2022. Június 04. 15:46  -  molfehervarfc.hu   -   mlsz.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
U18-as válogatott: Tóth Tamás Vid kezdett, Dala Martin ezúttal nem lépett pályára

Szombaton ismét a dánok ellen játszottak a fiatalok.

A szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő korosztályos válogatott tíz nap alatt négy mérkőzést játszik. Az első találkozón 5–0-ra kikapott hazai pályán a dánoktól (az első meccsen Dala Martin kezdett, Tóth Tamás Vid csereként állt be), akikkel szombaton újra megmérkőzött Oross Márton együttese - olvasható az mlsz.hu-n. A második találkozón fiatal támadónk ezúttal a kezdőcsapatban, kapusunk pedig a kispadon kapott helyet.

A visszavágó elején sokáig sikerült feltartóztatni a dánokat. Ellenfelünk a 24. percben tudta feltörni védelmünket és egy saját térfélről indított támadás végén a tizenhatoson belülről a kapunkba talált (0–1). Alig 10 perccel később a dán csapat jutott szögletrúgáshoz, a teljesen szabadon hagyott játékosuk pedig megduplázta előnyüket (0–2).

A második félidőt komoly helyzettel indította válogatottunk, Tóth Tamás Vid lövése egy védő hátán pattan meg. Oross Márton szövetségi edző cserékkel is igyekezett felrázni együttesét, ami többet támadott, a gól azonban nem jött. Mindkét oldalon maradtak ki komoly helyzetek, a végeredmény 2–0 lett.

A magyar U18-as válogatott ezután Svédországba utazik, ahol a finnekkel és a házigazdával mérkőzik meg.

Magyarország–Dánia 0–2 (0–2)

Magyarország: Simon Barnabás – Kaján Norbert (Deákovits Richárd, 46.), Dragoner Áron, Nagy-Kolozsvári Dániel (Kállai Zalán, 66.), Kocsis Dominik (Kiss Norbert, 90.), Tóth Tamás Vid (Szijjártó Ármin, 90.), Jurek Gábor (Bakti Balázs, 54.), Horváth Hunor, Lénárt Gábor (Babós Levente, 54.), Berki Marcell (Keresztees Noel, 54.), Gruber Zsombor (Krajcsovics Ábel, 54.)

Dala Martin ezúttal a kispadon nézte végig a találkozót.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek