hu en
2022. Május 12. 17:00  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Jevhen Makarenko: "Győzelemmel szeretnénk megköszönni szurkolóinknak buzdításukat"

Ukrán középpályásunk szerint két, győzelemért pályára lépő csapat találkozik majd szombaton a MOL Aréna Sóstóban.

"Biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat szeretné sikerrel befejezni a szezont, így két, három pontért pályára lépő együttest láthatnak majd a szurkolók szombaton. A paksiak bizonyára kissé csalódottak az elveszített kupadöntő után, de szerintem ezért is fontos lesz számukra is, hogy szépen fejezzék be az idényt. A mi célunkon azonban ez nem változtat, meg kell szereznünk a győzelmet ellenük. A Paks direkten, sajátos stílusban futballozik és fizikálisan erős játékosokkal rendelkezik, ezekre azonban felkészültünk a hét folyamán. A saját játékunkat kell játszanunk és győzelemmel szeretnénk megköszönni szurkolóinknak az egész szezonon keresztül tartó buzdításukat" - nyilatkozta honlapunknak a MOL Aréna Sóstóban szombaton 18:30-kor kezdődő Paks elleni szezonzáró előtt ukrán középpályásunk, Jevhen Makarenko.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek