hu en
2021. Augusztus 02. 10:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
InStat - három Vidi-játékos az első forduló álomcsapatában

Alefé az első kör legmagasabb pontszáma, Fiola és Musliu is posztjuk legjobbjai között végeztek.

Elkezdődött az OTP Bank Liga 2021/2022-es kiírása, csapatunk idegenben bár vezetett a ZTE FC ellen, végül sajnos a hazaiak ki tudtak egyenlíteni, így egy ponttal távoztunk Zalaegerszegről. Az InStat elemzőcég továbbra is elkészíti minden forduló statisztikai analízisét, szokás szerint ebből válogatottunk az első forduló után.

Csapatszinten az látható, hogy átlagos InStat értékben a Vidit (247-es átlag), csak a Kispesten 4-1-re győzedelmeskedő DVSC előzte meg a hétvégén (255), kialakított helyzetek számában pedig 10 lehetőséggel a Pakssal holtversenyben első helyen végzett Szabics Imre együttese. Labdabirtoklásban és sikeres passzok számában az FTC mögött kerültünk második helyre a tizenkettes mezőnyből, egy perc alatt azonban nálunk volt a legtöbb pontos passz (16,5 - fordulótlag: 14,8), illetve a legtöbb kulcspasszt (hetet) és a legtöbb sikeres cselt (21 - fordulóátlag: 14) is Vidi-játékos jegyezte a hétvégén (hetet).

A játékosok közül az egész forduló legjobb számát brazil középpályásunk, Alef produkálta (332), rajta kívül posztján Fiola Attila bizonyult a legjobbnak, de Musliu is a harmadik legjobb középhátvéd-teljesítményt nyújtotta a számok alapján. Érdekesség továbbá, hogy a legtöbb sikeres csel (6) Marcel Heister nevéhez fűződött az első körben.

Az OTP Bank Liga 1. fordulójának álomcsapata az InStat-értékek alapján (5-3-2-es felállásban):

Dombó Dávid (Kisvárda, 266-os InStat-érték) - Fiola Attila (MOL Fehérvár FC, 255), Joao Nunes (PAFC, 295), Samy Mmaee (FTC, 287), Visar Musliu (MOL Fehérvár FC, 271), Gergényi Bence (ZTE, 328) - Alef (MOL Fehérvár FC, 332), Dzsudzsák Balázs (DVSC, 303), Alexandru Baluta (PAFC, 314) - Marin Jurina (Mezőkövesd, 265), Ryan Mmaee (FTC, 264)

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek