hu en
2021. Május 21. 10:55  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Fontos információk a 2020-as éves bérlettel rendelkező szurkolóinknak

A szezonban 12 hazai bajnokink került megrendezésre zárt kapuk mögött a járványhelyzet miatt, alábbi cikkünkből kiderül, hogyan kompenzálja klubunk az éves bérlettel rendelkező szurkolóinkat. 

Az MLSZ bejelentése alapján a bajnokság, valamint a Magyar Kupa küzdelmei 2020. november 9-től folytatódtak ugyan, azonban a kluboknak ezeket a találkozókat zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül kellett megrendezniük. A szezonban összesen 12 bajnokink került megrendezésre ilyen formában. 

Ez mindannyiunknak rossz hír, de különösen kellemetlenül érintheti azon szurkolóinkat, akik a 2020-as idényre érvényes éves bérlettel rendelkeztek. Klubunk ebben a helyzetben kétféle opciót kínál fel bérleteseink számára kompenzációként.

► Bérletes szurkolóink dönthetnek úgy, hogy a 2020/2021-es éves szezonbelépők megmaradt értékét átviszik a következő szezonra, egyszerűen megfogalmazva, olcsóbban tudjátok majd megvásárolni a következő olyan szezonra a bérleteket, amelyek mérkőzései látogathatóak lesznek. 

Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok értelmében csak azok látogathatják a mérkőzéseket, akik rendelkeznek érvényes, QR-kóddal ellátott védettségi/oltási igazolvánnyal, és azt a belépésnél felmutatják! 

► A második opció pedig a pénzvisszafizetés. Ehhez május 25. és június 13. között a VidiShopba kell befáradni, majd ott a bérlet bemutatását és a vonatkozó formanyomtatvány(ok) kitöltését követően a nyomtatványon megadott számlaszámra nyolc munkanapon belül visszautaljuk a fennmaradó összeget. 

Felhívjuk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy a 2. opció esetén a bérletkártya kilyukasztásra kerül!

A pénzvisszatérítéshez szükséges nyomtatványokat otthon is kitölthetik szurkolóink, így gyorsabb lesz az ügyintézés menete, amennyiben ezeket magukkal hozzák a VidiShopba (nyitvatartás: hétköznap 10:00-17:30, ebédszünet 13:00-13:30). Amennyiben nem a saját bérleteddel kapcsolatos ügyintézéssel érkezel a VidiShopba, kérjük, hogy a megfelelő meghatalmazásokat és adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatokat is hozd magaddal kitöltve és aláírva, mert ezek hiányában nem tudjuk elindítani a visszatérítési folyamatot!

Letölthető dokumentumok a pénzvisszafizetéshez:

► Bérletár-visszatérítési nyilatkozat  – amennyiben a saját nevedre szóló bérlet maradványértékét szeretnéd visszaigényelni, csak ezt a nyomtatványt kell kitöltve magaddal hoznod.  

► Meghatalmazás, magánszemélyek esetén + Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat magánszemélyek részére  – amennyiben nem a saját nevedre szóló, magánszemély által vásárolt bérlet maradványértékét szeretnéd visszaigényelni, a fenti nyilatkozat mellett ezt a 2 nyomtatványt kell kitöltve magaddal hoznod. 
Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat kiskorúak részére  nyomtatványt kell kitöltve elhozni. 

► Meghatalmazás, jogi személyek esetén  – amennyiben a bérletet jogi személy vásárolta, a bérlet maradványértékének visszaigényléséhez a fenti nyilatkozat mellett ezt a nyomtatványt kell kitöltve magaddal hoznod. 

► Adatkezelési tájékoztató   – ezt a dokumentumot nem kell magaddal hoznod. 

Fontos, hogy mindkét lehetőséget kizárólag személyesen, a MOL Aréna Sóstóban található VidiShopban lehet igénybe venni, és az online megváltott bérleteknél is szükséges azokat elhozni és bemutatni a kompenzáció érvényesítéséhez. Bérleteseink részletesen az alábbi táblázatokból olvashatják ki, hogy ők pontosan milyen összegű kompenzációra jogosultak.

 

A kompenzációval kapcsolatban felmerülő kérdéseiteket a berletkompenzacio@molfehervarfc.hu email címre küldhetitek el kollégáinknak.

Azon szurkolóink, akik nyereményjátékon keresztül jutottak bérlethez, nem jogosultak visszatérítési opcióra.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek