Nyolc fordulón vagyunk túl a bajnokságban, köztük az FTC elleni rangadón is. A csapat négyszer győzött, négyszer játszott döntetlent, a tabella második helyén áll. Kérlek, értékeld az elmúlt hónapok itthoni eredményeit!

Természetesen az volt a célunk, hogy az elmúlt fordulóban legyőzzük a Ferencvárost, és a mérkőzés után mi álljunk az első helyen. A játék képe alapján győzelmet érdemeltünk volna, de sajnos nem erre adják a pontokat. Ugyanott tartunk, ahol a rangadó előtt, azonban nem gondolom azt, hogy a Fradi a hátralévő mérkőzésekért járó összes pontot meg fogja szerezni, mindenki hibázik még, a bajnokságnak még az egyharmada sem telt el, a végelszámolásnál mi is ott leszünk. Amit eddig elértünk csak részeredmény, jó néhány csapatnak van elmaradt mérkőzése, köztük nekünk is. A továbbiakra nézve semmi jelentősége nincs annak, hogy jelenleg hányadik pozíciót foglaljuk el a tabellán. Ahhoz, hogy eredményesebbek tudjunk lenni, még sokat kell fejlődnünk. A jelenlegi játékunk alkalmas lehet arra, hogy további sikereket érjünk el, de azért látom a hiányosságokat, ahogy a szurkolók is. A nyáron egy új játékrendszert kezdtünk el felépíteni a csapattal. Még mindig az út elején járunk, vannak olyan részek, amelyekkel elégedett vagyok, de a jogos kritikákat természetesen én is meghallom. Jelenleg mi rúgtuk a legtöbb gólt a bajnokságban, ez mindenképpen bizakodásra adhat okot. Arra törekszünk, hogy csökkentsük a bekapott gólok számát, az igazi az lenne, hogyha nullára hoznánk le a mérkőzéseinket, de aki kicsit is ért a focihoz, az tudja, hogy ez nem lehet reális elvárás az összes találkozón.

Nem beszéltél még hosszabban az Európa Liga-sorozatról, ami eddigi edzői pályafutásod legnagyobb kihívása volt augusztusban és szeptemberben.

Nemzetközi szinten tapasztalatlan edzőként vágtam bele az Európa Liga-kalandba. Nagy fluktuáció volt a csapatban nyáron és a Covid-helyzet sem segített bennünket, nem volt könnyű összerántani a csapatot, eredményeket kellett produkálni. A nemzetközi kupában elvárás volt, hogy sikerrel vegyük az első két fordulót. A Reims elleni győzelem már bravúrkategóriába sorolható, egy európai top-bajnokság felsőházába tartozó csapatot sikerült búcsúztatnunk. Evés közben jön meg az étvágy, ezért is örültünk nagyon, hogy továbbjutottunk a playoff-ba. Szerettünk volna még egyet lépni és bekerülni a csoportkörbe, de sajnos az már nem sikerült, holott csak egy félidőre voltunk attól, hogy újabb bravúrgyőzelmet arassunk. Mindent egybevéve büszke vagyok rá, hogy kéthónapnyi közös munka után a playoff-körig jutottunk az Európa Ligában, azonban a mai napig bosszant, hogy nem tudtuk megtenni az utolsó lépést, amely a csoportkörbe vezetett volna. A Vidi céljaihoz mérten az lett volna az igazi siker, ha főtáblára kerülünk. Elsőre talán nem volt annyira rossz teljesítmény, de mindenképp fájó pont a kiesés.

A legelső interjúban, amit még júliusban adtál a molfehervarfc.hu-nak, természetesnek vetted, hogy Fehérváron fogsz lakni, úgy fogalmaztál: "a Vidi vezetőedzőjének Székesfehérváron van a helye, amíg ezért a klubért dolgozik." Sikerült azóta "belakni" a várost?

Abszolút. Nagyon tetszik Székesfehérvár, gyönyörű a belváros, nagyjából már sikerült is teljesen bejárnunk. Valamennyire korábban is ismertem Fehérvárt, de soha nem laktam itt, most már egyre otthonosabban mozgunk a városban a menyasszonyommal, akivel 9 éve alkotunk egy párt. Soha nem éreztem magam igazán jól a metropoliszokban, Budapest sem vált soha az otthonommá, sokkal jobban szeretem a kisebb, hangulatosabb, történelmi városokat, Székesfehérvár pedig pont ilyen. Egyébként Öreghegyen bérelünk egy házat, ami egy nyugodt, csendes övezet.

Székesfehérvár nagy múlttal rendelkezik több sportágban is, van közülük olyan, amit figyelemmel követsz? 

Megmondom őszintén, hogy számomra kizárólag a futball létezik. Van néhány másik sport, amit néha megnézek a tv-ben, de nekem a foci a minden. A többi sportágat is tisztelem, elismerem azokat, akik a saját területükön dolgoznak és eredményeket érnek el. A kosárlabdát hellyel-közzel figyelemmel követem, hogyha lesz rá lehetőségem, szívesen elmegyek egy kosármeccsre Székesfehérváron is. 

Mi jelenti a kikapcsolódást egy-egy mérkőzés után, vagy egy fárasztó nap végén? Mivel töltődsz fel a következő feladatok előtt?

Mivel 3-4 éves korom óta a futball az életem, mondanám, hogy természetesen focival (nevet). De ez nem teljesen igaz, mivel az elmúlt időszakban keveset futballoztam, úgy érzem, illúzióromboló lenne saját magammal szemben. Mostanában inkább futni járok, illetve kondival próbálom karban tartani magam. Próbálok figyelni az egészséges étkezésre, emellett, hogyha van egy kis szabadidőm, akkor a párommal elmegyünk ide-oda. Amikor futok 5-6 kilométert, kicsit letisztulnak a dolgok, ugyanakkor nagyon sok új ötlet is eszembe jut, de ha őszínte akarok lenni, én ilyenkor is focizok (nevet).

Melyik az a csapat, aminek a mérkőzéseit figyelemmel követed? Akár személyes szimpátia, akár szakmai fejlődés szempontjából?

Soha nem voltam oda különösebben egy nagy csapatért sem. Gyerekkoromban az Újpestet szerettem Törőcsik András miatt, ő volt a nagy kedvencem. Ha mindenképp választani kell a külföldi csapatok közül, akkor Real Madrid-szurkolónak mondom magam, egyrészt mert nagyon jó kapcsolatom volt Öcsi bácsival, másrészt, amíg Ronaldo ott játszott, addig vele is szimpatizáltam. De egy időben a brazil Ronaldo és Ronaldinho miatt figyelemmel követtem a Barcelonát is. Ezek a játékosok tényleg azt csinálták, amiről a futball szól, olyan szórakoztató dolgokat műveltek a pályán, ami fantasztikus volt. Ebből is látszik, hogy én inkább mindig egy-egy játékos miatt követtem egy adott csapatot. Szívesen nézem a Liverpool játékát, mert az a játék, amivel Jürgen Klopp operál, nagyon közel áll hozzám. A Guardiola-féle futball szervezettségéből is próbáltam profitálni, és talán valamilyen szinten profitáltam már eddig is a csapataimnál. Nyilván ezek a dolgok egy adott közegben, adott játékosokkal működnek, de azért el lehet lesni megoldásokat, amiket aztán az itteni viszonyok közé próbálok meg átültetni. 

Puskás Ferencet már említetted, ki vagy kik voltak rád a legnagyobb hatással, volt példaképed? 

Ő is, de voltak még páran. A Honvédban játszottam, amikor hazatért Magyarországra a '90-es évek eljén. Sokszor kilátogatott a mérkőzéseinkre, a válogatottban pedig négy mérkőzésen keresztül volt a szövetségi kapitányom, nagyon sokat beszélgettem vele, ahogy mondtam, nagyon jó kapcsolatban voltunk. De rajta kívül is volt szerencsém sok kiváló edzővel dolgozni. Garami József, Mezey György, Verebes József vagy külföldön Luis Fernández egytől-egyig remek szakemberek voltak, akik mély benyomást tettek rám. Játékosok és edzők is alakították a stílusomat és a személyiségemet, de senkit sem szerettem volna utánozni vagy másolni, mindig azon dolgoztam, hogy legyen egy saját stílusom, amire azt mondhatják, hogy ez Márton Gáboré. Ki tudja, talán ezt valamilyen szinten sikerült elérnem játékosként, és most arra törekszem, hogy edzőként is megvalósítsam. Hogyha azonban példaképet kell megneveznem, akkor az apámat mondanám. Bár nem játszott a legmagasabb szinten, de lett volna rá a lehetősége. Sokat tanultam tőle, kiváló játékos volt.

Vannak szokásaid, esetleg babonáid egy-egy mérkőzés előtt, vagy utána?

Mindenkinek vannak bizonyos szokásai, azonban ez nem jelenti azt, hogy babonás vagyok. Én azokban a visszajelzésekben hiszek, amelyeket a játékosoktól kapunk egy-egy edzés, vagy mérkőzés után. Ebbe beletartozik, hogy jó hangulatúak legyenek az edzések, élvezzék a srácok amit csinálnak, és ennek szellemében végezzék el a megterhelőbb feladatokat is. Ami az edzésen működik, annak a mérkőzéseken is ki kell, vagy ki kellene jönnie. Hiszek abban, hogy az elvégzett munkának meglesz az eredménye.

Négy hónapja irányítod a Vidit, hogy érzed magad a klubnál?

Az első perctől kezdve egy cél lebegett a szemem előtt, azon dolgozom a kollégákkal együtt, hogy minél sikeresebb csapat legyen a Vidi. Új impulzust kaptam a Vidi vezetőedzőjeként, Magyarország egyik, ha nem a legjobb csapatát vezethetem. Ez egy nagyon megtisztelő feladat, de egyben nagy felelősséggel is jár. Az első pillanattól kezdve magaménak érzem a csapatot és a játékosokat. Tisztában vagyok vele, hogy az én felelősségem, ha rosszul játszunk és kikapunk, azonban ez reményeim szerint nem fog, vagy legalábbis nem mostanában fog megtörténni. A nehezebb feladat a játékosokra hárul, hiszen nekik kell megmutatniuk a pályán mindazt, amit az edzéseken gyakorolunk. Talán a vártnál egy picit nehezebben, de azt gondolom, alakulunk. Éppen ezért nem lennék elégedett, ha karácsonykor nem a mi nevünkkel kezdődne az OTP Bank Liga tabellája. Persze azt is tudom, hogy az csak egy részeredmény és hosszú távon csak az számít, hogy a végelszámolásnál milyen helyezést foglal el a csapat. 

Zárásképp fejezd be légy szíves azt a mondatot, ami így kezdődik: "Márton Gábor az az ember, aki…”

Aki soha nem elégedett, aki szókimondó (bár ezt folyamatosan megpróbálja kordában tartani) és aki minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt vállalja önmagát. Csak az tud előrevinni, ha mindig többet és többet akar az ember, mert a futball is ilyen. Folyamatosan fejlődik, épp ezért folyamatos fejlődésre van szüksége annak is, aki ezen a területen dolgozik, legyen akár edző, akár játékos. És még egy fontos gondolat a végére: a szurkolók jelentőségéről, hiszen nélkülük nincs futball. Tudom, hogy nagyon szeretik a Vidit, azt kérem tőlük, tartsanak ki akkor is, ha gyengébb napot fog ki a csapat, mert együtt vagyunk igazán erősek, együtt sokkal könnyebb végigmenni az úton.