FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2012. Február 07. Kedd, 07:43 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Sikeres osztrák túra

A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 4-2-re nyert, az U16 pedig 2-2-es döntetlenre végzett a St. Pölten vendégeként.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 ausztriai mérkőzésének első félideje mozgalmasan alakult, mind csapatunk, mind a vendéglátó St. Pölten U18 támadóan lépett fel, ennek köszönhetően 4 gólt hozott a nyitó 45 perc. Az igazságos elosztásban születő találatok is mutatták, kiegyenlítetten alakult a játék, a második félidőben azonban már csapatunk került fölénybe. Ezt ki is tudták használni Dajka László tanítványai, akik két újabb találattal eldöntötték a barátságos mérkőzés sorsát, a Videoton FC-Puskás Akadémia U18 Tóth duplájával, valamint Alex és Hudák góljaival 4-2-re nyert St. Pöltenben.
Az U16 a hétvégén a 10 gólt szerző Németh Erik vezetésével 14-0-ra nyert a Dorog ellen, most azonban jóval erősebb ellenfél várt fiataljainkra. A St. Pölten U16 ellen is jól kezdett csapatunk, Németh Erik ezúttal kétszer zörgette meg a hálót, erre pedig csak egy alkalommal tudtak felelni a vendéglátók. A második játékrészben aztán az osztrák csapat játéka erőteljes javuláson ment át, ezt kihasználva egyenlítettek is a hazaiak, így a találkozó végül igazságosnak mondható 2-2-es döntetlennel zárult.

Dajka László, a Videoton FC-Puskás Akadémia U18 edzője: A nagy hidegben nagyon jó iramú mérkőzést láttunk, ahol időnként jó játékkal egy felkészült ellenfelet sikerült megérdemelten legyőznünk!
Cseh András, a Videoton FC-Puskás Akadémia U16 edzője: Az első félidőben mi, a másodikban a hazaiak játszottak jobban, így igazságos a döntetlen.

(fotó: pfla.hu)

Kapcsolódó cikkek
Elkezdődött a szezon az utánpótlásnál is
2017. Július 12.
Kiütéssel győztek U17-eseink – utánpótlás hírek
2016. Szeptember 05.
Móron nyert tornát az U12
2012. Február 06.
Mestertízes!
2012. Február 05.
Halmoztuk az érmeket Győrben
2012. Február 04.
Felcsúti gólzápor
2012. Február 02.
Idegenben jobban ment
2012. Január 31.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek