ZTE FC II
Tavaszi szezon - 28. forduló
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó edzőpálya
8000, Székesfehérvár, Csíkvári u 10.
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB III-as csapatunk három nap alatt a második bajnoki győzelmét ünnepelhette.
A Vidi II szerda délután a ZTE FC II együttesét látta vendégül. Imrik László ezúttal a Gergely - Horváth, Urbán, Lencsés, Berekali - Molnár, Ambach, Pető - Kojnok, Tóth, Babos tizenegynek szavazott bizalmat a kezdőben.
Minden bizonnyal a szezon leggyorsabb Vidi II gólját láthatta az a közel száz néző, aki pontosan ért ki a meccsre, ugyanis a középkezdés után nem telt el 20 másodperc és máris 1-0 állt az eredményjelzőn: az előre ívelt labdát Babos adta középre, Kojnok pedig 7 méterről a jobb sarokba vágta a játékszert (1-0).
A 9. percben a vendégek is veszélyeztettek, Papp 19 méterről lőtt kapu fölé. A 20. minutumban Tóth Tamás Vid lopta le a labdát a zalaegerszegi kapus lábáról az alapvonalnál, majd visszapasszolta Petőnek, aki lövés helyett a passzt választotta, de a vendég védőknek sikerült felszabadítaniuk. Egy perccel később Kojnok 13 méterről, éles szögből lőtt kapura, Gyurján szépen védett. Fél óra elteltével ismét a vendégek veszélyeztettek, Papp 15 méterről tekert a bal felső sarok mellé. A 33. percben Pető cselezett befelé, majd 14 méterről, laposan kapura lőtt, de a zalaegerszegi kapus hatalmasat védett. Szünet előtt még Babos veszélyeztetett 18 méterről, de lövése célt tévesztett.
A második félidő négy perce tartott, amikor egy sarokrúgást követően Horváth Ákos fejelt 6 méterről a felső lécre. A folytatásban mezőnyjátékkal teltek a percek, a mieink magabiztosan őrizték az egygólos előnyt. Sőt, a 74. percben egy szép támadás végén Horváth Ákos fejelt a vendégek kapujába, azonban a partjelző lest jelzett, így maradt az 1-0 és az eredmény már nem is változott a lefújásig.
A Vidi II vasárnap 16 órakor Budaörsre látogat.