Végeredmény
1-2
MOL Fehérvár FC
Nyári felkészülési mérkőzések - Nyári felkészülés
Rohrbach, Stadion Rohrbach
Semler Jakob
Asszisztensek:
Duschek Philipp, Grasser Dominik
Szabics Imre:
“Jó erősségű csapat ellen játszottunk, hiszen a Lafnitz versenyben volt a feljutásért az osztrák másodosztályban. Hat nagyon komoly edzésen van túl a keret, amióta itt vagyunk az edzőtáborban - én ide számolom ezt a felkészülési találkozót is. Három ilyen kemény nap után annyit megérdemelnek a játékosok, hogy holnap a regeneráló edzés után a délután szabad legyen, de szombattól újra gőzerővel dolgozunk tovább, igen komoly terhelésnek lesz kitéve a csapat, hiszen komoly céljaink vannak a szezonban, ehhez pedig most kell megszerezni az alapokat.”
Philipp Semlic:
“Számunkra ez egy jó erőfelmérő volt, hiszen egy jó csapat ellen léptünk pályára. Tudtuk, hogy a Fehérvár a magyar topcsapatok közé tartozik és láthattuk a pályán is. Ennek ellenére ugyanazt a támadószellemű labdarúgást igyekeztünk bemutatni a meccsen, amelyet az osztrák másodosztályban is láthatnak tőlünk a szurkolók. Csak néhány edzésen vagyunk túl, ez volt az első mérkőzésünk a szezonban, ehhez mérten a teljesítmény egészen jó volt. Egyedül az első félidőben történt súlyosnak tűnő sérülés bánt, amely egy ártalmatlan szituáció után történt. De maga a mérkőzés és annak intenzitása rendben volt. A legfőbb célunk a következő szezonra az, hogy a fiatal játékosokat minél magasabb szintre fejlesszük, miközben megtanulják azt, hogy hogyan kell játszani egy offenzív felfogást megkövetelő csapatban.”
Nyári felkészülési mérkőzések - Nyári felkészülés
Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szabó Levente és Kovács István góljával nyertünk az SV Lafnitz ellen.

Az ausztriai edzőtábor első mérkőzésére június 17-én, 17:30 órakor került sor Rohrbach an der Lafnitzban, zárt kapuk mögött. Ellenfelünk az osztrák másodosztályban szereplő SV Lafnitz volt. Szabics Imre ezúttal a Kovácsik - Kojnok, Lüftner, Dinnyés, Horváth Barnabás - Dárdai, Alef, Houri, Evandro - Kovács István, Szabó Levente tizenegynek szavazott bizalmat a kezdőcsapatban.
Az első nagy lehetőségünkre a 6. percig kellett várni, ekkor Alef fordult kapura az ötös sarkáról, de életerős lövése az egyik osztrák hátvédről szögletre vágódott. Tíz perc után már nem tudtak tisztázni a házigazdák, a térfél jobb oldalán Konjok Kovács Istvánhoz játszott, aki remek ütemben ugratta ki Szabó Leventét, támadónk pedig éles szögből, mintegy tíz méterről laposan kilőtte a hosszú alsót (0-1).

Újabb tíz perccel később ismét Szabó Levente próbálkozott, ezúttal a tizenhatos bal oldali csücskéről célozta meg laposan a hosszú sarkot, de Zingl leért a labdára. A 26. percben hosszú idő után Kovácsik bravúrt is láthattunk - kapusunk 232 nap után tért vissza mérkőzésen is a pályára, első komolyabb próba elé pedig Fadinger állította, de egy gyors vetődéssel szépen szögletre ütötte a 13 méteres lapos lövést. A 30. percben azonban már Ádám is tehetetlen volt, Siegl beadása után Kröpl simázta le a labdát nagyjából 11 méterről a bal alsóba (1-1).
Két perccel később Evandro kényszerítőzött Kovács Istvánnal, majd a játékvezető szerint szabályosan szerelték, mielőtt lövésre lendült a lába. Rövid ápolás után brazil támadónk folytatni tudta a játékot. A 38. percben ismét magunkhoz vettük a vezetést! Houri tört előre középen, Kovács István elé talált aki nyolc méterről higgadtan a hálóba helyzet a labdát az időközben csereként beálló Lucas Wabnig mellett (1-2).

A szünetben mindkét szakmai stáb sort cserélt (jobban mondva, a Horváth Barnabás helyett csereként beálló Zeke Márió pályán maradt), Vidi-mezben Kovács Dániel - Kövesdi Péter, Rus, Vágó, Zeke - Funsho, Bourard, Ruben Pinto, Petrjak - Tóth Tamás, Zivzivadze csapat folytatta a mérkőzést.

A második játékrész első lehetősége a Lafnitz előtt adódott az 56. percben, de Gremsl lőtt kapu mellé kapásból egy jobb oldali beadást. Nagyjából tíz percig ezt követően mezőnyben folyt a játék, majd Ruben Pinto jelentkezett be egy távoli próbálkozással, amelyet védett a kapus, nem sokkal később pedig a sárgák cserecsatára, Hermann fejelt kapufát az ötösről. A 76. percben Vágó került nagy helyzetbe, de 12 méteres lövését védte a hazai kapus. Egy perccel később Budu cselezte el magát majdnem a kapuig, a hálóőr verve volt, de a közeli gurítás elment a kapufa mellett. A hajrában még Gremsl került helyzetbe, de Kovács Dani is bemutatott egy szép védést, így 2-1-re nyertünk az osztrák másodosztályban vitézkedő Lafnitz ellen.
























Houri iramodott meg a labdával, majd szépen hozta játékba a mellette üresen érkező Kovácsot, aki 12 méterről higgadtan lőtt a kapuba.
Egyenlített a hazai csapat, egy szélről érkező beadást lőtt 9 méterről a kapunkba Mario Kröpfl, aki egyébként az előző szezonban 16 találattal házi gólkirály volt.
Horváth Barnabás ütközött össze az egyik hazai játékossal, mindkét labdarúgót a partvonal mellett ápolják.
Kovács adott szép labdát Szabónak, aki 10 méterről, éles szögből kilőtte a jobb alsót.