hu en
2023. Május 07. 21:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Döntetlen a Mezőkövesd ellen

Dárdai góljával szereztük meg a vezetést, de Vajda egyenlíteni tudott. A hosszabbításban Kodro sajnos büntetőt hibázott.

Az OTP Bank Liga 30. fordulójának utolsó mérkőzésén csapatunk a Mezőkövesd Zsóry FC-t fogadta vasárnap este a MOL Aréna Sóstóban. Bartosz Grzelak vezetőedző ezúttal a Kovács D. - Nego, Csongvai, Stopira, Heister - Pokorny, Makarenko - Katona, Kodro, Christensen - Dárdai tizenegyet jelölte a kezdőcsapatba. A mérkőzés ünnepélyes kezdőrúgását Kiss Zsombor végezte el, aki 9. születésnapjára kapta szüleitől a lehetőséget.

A találkozó elején nem igazán forogtak veszélybe a kapuk, csak Heister és Brtan kerültek be a jegyzőkönyvbe egy-egy sárga lappal. A 25. percben azonban Dárdai megszerezte a vezetést! Egy szépen végigvitt támadás végén támadónk mintegy 21 méterről vállalkozott lövésre, a labda középre tartott, ám a kövesdiek olasz kapusa, Piscitelli elkalkulálta magát, amikor meg akarta fogni a labdát, amely így a válláról a hálóba pattant (1-0)!

Tíz perccel később Katona próbálkozott hasonló helyzetben, a vendég hálóőrről ismét kipattant a labda, azonban most végül sikerült megmentenie a szituációt. A félidő hátralévő részében a kövesdiek lőttek ugyan egy kapufát, ám nem lett volna érvényes a gól, hiszen lesen állt vendégek támadója, egy góllal vezettünk így az első játékrész után.

A szünetben másodszor is kényszerű okokból változtatott a vendégek vezetőedzője, Kuttor Attila, aki az első félidőben Cserit, majd később Nagy Dominiket volt kénytelen lecserélni. Molnár Gábor és Vajda Sándor volt a két érkező. A játékrész kezdőrúgását Jakab László és Jakab Lászlóné, Erzsike végezték el, aranylakodalmuk alkalmából. Laci bácsiék nélkül még edzés is ritkán kezdődik el, nemhogy mérkőzés, nem véletlen, hogy minden pályán lévő játékosunk személyesen gratulált az évfordulóhoz.

Az ünnepélyes hangulat nem tartott sokáig, egy kövesdi támadás végén Molnár lövését még bravúrral védte Kovács Dániel, a kipattanót a szünetben beálló Vajda viszont az üresen maradt kapuba pofozta (1-1). Ezt követően Piscitelli javította kétszer is a hibáját, először Makarenko bombáját, majd Stopira fejesét védte bravúrral, igaz az utóbbi után kirúgással jöhetett, mert a játékvezető nem vette észre, hogy ő tolta a kapufa fölé a labdát. A 66. percben Christensen és Katona helyett Houri és Kastrati lépett pályára, majd Dárdai fejesénél és Karnitski lövésénél forogtak veszélybe a kapuk, de előbbinél elment a labda a kapu mellett, majd Kovács védett.

A 82. percben középpályás helyett csatár lépett Vidi-mezben a pályára: Szabó Levente érkezett Makarenko helyére a hajrára. Két perccel később egy szöglet után Drazic fejelte le a labdát Brtanhoz, aki közelről lőhetett kapura, de Kovács hárítani tudott. Egy perccel később Pokorny 20 méteres erős lövése szállt el a kövesdi kapu felett. A 88. percben Houri került a földre a kövesdi tizenhatoson belül, Farkas elsőre mindenki meglepetésére sárga lapot adott műesésért középpályásunknak, azonban a VAR kihívta a játékvezetőt, aki miután megnézte az esetet, megváltoztatta a döntését, és büntetőt adott csapatunknak. Természetesen így Houri sárga lapját is törölték. A büntetőt Kodro sajnos a kapu fölé vágta. A hétperces hosszabbítás harmadik percében Pokorny került lövőhelyzetbe, de ő is kapu fölé lőtte azt 13 méterről. Az utolsó pillanatokban Szabó Levente ugrott a legmagasabbra, de kapu mellé fejelte a labdát, Farkas Ádám a 98. percben pedig véget vetett a mérkőzésnek, egy-egy pontot szereztek vasárnap este a csapatok a MOL Aréna Sóstóban.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek