hu en
2022. Május 24. 10:00  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
InStat: Makarenko szerepelt a legtöbbet a fordulók álomcsapataiban - a szezon számokban

17 játékosunk került be legalább egyszer a forduló legjobbjai közé, ahol a szezonban kétszer öt-öt Vidi-játékos is helyet kapott.

Az OTP Bank Liga minden fordulója után megnéztük, hogy teljesítettek játékosaink az InStat elemzőcég adatai szerint, valamint az adott forduló legjobbjaiból a posztonkénti InStat-indexek alapján összeálítottuk az adott hétvége álomcsapatát is.

Ebbe a MOL Fehérvár FC-ből a legtöbbször, nyolc alkalommal ukrán középpályásunk, Jevhen Makarenko került be, akinek kétszer, a 3. és az 5., valamint a 11. és a 13. forduló között is sikerült három egymást követő hétvégén bekerülni a legjobbak közé. Őt Nego Loic követi, aki ötször szerepelt az álomcsapatban, Kenan Kodrónak és Stopirának négy, Rus Adriánnak, Rúben Pintónak, Michael Lüftnernek és Peter Zuljnak három alkalommal sikerült bekerülnie ide.

Keretünkből 17 játékos szerepelt legalább egyszer az álomcsapatban, amelyben a 33 forduló alatt 49 alkalommal találkozhattunk Vidi-futballista nevével. A 17. és a 26. fordulóban kerültek be a legtöbben csapatunkból a legjobb teljesítményt nyújtók közé, a Mezőkövesd elleni 1-0-s és a Kisvárda elleni 5-3-as győzelem után öt-öt játékosunk szerepelt az álomcsapatban. 

A tavaszi idényben Nego Loic végzett az élen, aki négyszer került be a forduló csapatába, őt a télen kölcsönbe érkezett Peter Zulj és a tavaly nyári súlyos sérülése után a szezon végére alapemberré váló Rúben Pinto három-hárommal követi, téli szerzeményeink közül Artem Sabanovnak kétszer, Bese Barnabásnak egyszer sikerült a legjobbak közé kerülni.

Az összesített InStat-indexek alapján a szezon húsz legjobb teljesítményét nyújtó játékosa közé Stopira és Nego került be, előbbi 233-as indexszel nyolcadikként, utóbbi 230-al tizennegyedikként zárt - valamint Nego nevéhez köthető a legtöbb kulcspasszpróbálkozás is az egész idényben. A csapatok között az InStat-indexek és a labdabirtoklás terén is másodikként zártunk a mezőnyben.

A fordulók InStat-álomcsapatainak szereplői a MOL Fehérvár FC-ből:

Jevhen Makarenko - 8 alkalom
Nego Loic - 5 alkalom
Kenan Kodro - 4 alkalom
Stopira - 4 alkalom
Michael Lüftner - 3 alkalom
Peter Zulj - 3 alkalom
Rúben Pinto - 3 alkalom
Rus Adrián - 3 alkalom
Alef - 2 alkalom
Artem Sabanov - 2 alkalom
Dárdai Palkó - 2 alkalom
Fiola Attila - 2 alkalom
Ivan Petrjak - 2 alkalom
Nikolics Nemanja - 2 alkalom
Visar Musliu - 2 alkalom
Bese Barnabás - 1 alkalom
Kovács Dániel - 1 alkalom

Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek