hu en
2022. Május 07. 11:20  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Dala Martin: "Bízom benne, hogy ahogy a tanulásban, úgy a labdarúgásban is sikerül előre lépnem"

U18-as válogatott kapusunkkal a labdarúgásról és a héten kezdődő érettségiről beszélgettünk.

- Néhány nappal ezelőtt ünnepelted a 18. születésnapodat. Ott tart-e jelenleg a karriered, ahol korábban tervezted, hogy 18 éves korodban majd tartani fog?

Semmiképp sem vagyok elégedetlen, hiszen sok szép dolgot sikerült már elérnem fiatal korom ellenére, kezdve azzal, hogy hosszabb ideje már a Vidi NB I-es csapatával készülhetek, rendszeresen a felnőtt bajnokságban védhetek és az utánpótlás-válogatottba is gyakran meghívnak. Van persze olyan dolog is, ami miatt hiányérzetem van, bíztam benne, hogy ebben a szezonban több NB II-es mérkőzésen lesz majd lehetőségem védeni, és bár ősszel sikerült a másodosztályban bemutatkoznom, de végül ott nem kaptam annyi lehetőséget, amennyire számítottam. Mindent figyelembe véve azonban elégedett vagyok azzal, ahol most tartok. 

- A Vidi II-vel remek szériában vagytok, a legutóbbi öt bajnokitokon nem szenvedtetek vereséget, ráadásul több fontos meccset is sikerült lehoznod kapott gól nélkül - gondolok itt elsősorban a Kaposvár vagy a BVSC elleni találkozókra. Hogyan értékeled a csapat teljesítményét?

Valóban jó szériában vagyunk, ráadásul ebből az öt veretlen meccsből négyet zsinórban sikerült megnyernünk, ami úgy gondolom, mindenképp figyelemre méltó, főleg annak ismeretében, hogy a tavaszi szezont eléggé hullámzó teljesítménnyel kezdtük. Sikerült azonban kiegyenesednünk a bajnokság hajrájára és bebizonyítottuk, hogy akár az NB I-es visszajátszók nélkül, csak mi fiatalok is képesek lehetünk bárkivel felvenni a versenyt. Az NB III-as bajnokságból még négy forduló van hátra, szeretnénk a veretlenségi sorozatunkat a szezon végéig kitolni, az azért elég jól nézne ki. Ez azonban egyáltalán nem lesz könnyű feladat, vasárnap este például az életéért küzdő Komárom otthonába látogatunk. Szerintem egy a kiesés elől menekülő csapat ellen sokkal nehezebb dolgunk lesz, mintha egy élcsapattal találkoznánk, de ahogy mondtam, jó formában van a csapat, bízom benne, hogy sikerrel vesszük az újabb akadályt is. 

- Ez a hét nem csak a hétközi, Nagykanizsa elleni bajnoki miatt volt sűrű számodra, hanem azért is, mert most érettségiztél. Hogy sikerültek a vizsgák?

Való igaz, a szokottnál nehezebb hetem volt, de mivel a sport mellett a tanulás is nagyon fontos számomra, ezért nem csak túlélni akartam az érettségit, hanem ott is jó eredményeket szerettem volna elérni, ami most már úgy néz ki, hogy sikerült. Nem mondom azt, hogy könnyű időszak van mögöttem, de igyekeztem az iskolában és a pályán is úgy teljesíteni, hogy se a tanulás, se pedig a sport ne menjen a másik rovására. Az érettségivel azonban nem szeretném befejezni a diákéveimet, mindenképp tovább szeretnék tanulni. Két helyre adtam be a jelentkezésemet, első helyen a Budapesti Gazdasági Egyetemet jelöltem meg, második helyen pedig a TF-et (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - szerk.). Bízom benne, hogy ahogy a tanulásban, úgy a labdarúgásban is sikerül előre lépnem a következő hónapokban. 

CÍMKÉK
Dala Martin
Hírek
Dala Martin: "Nagyon örülök és büszkeséggel tölt el, hogy bekerültem az U19-es válogatott szűk keretébe" 2023. Március 21.

Csapatunk fiatal válogatott kapusa azt is elárulta, hogy rendkívül nehéz csoportba kerültek, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiharcolják az Eb-részvételt. 

Dala Martin bekerült az U19-es válogatott szűk keretébe 2023. Március 17.

Pénteken szűkített keretet az U19-es válogatott, fiatal kapusunk is bekerült a szűk keretbe. 

Dala Martin meghívót kapott az U19-es válogatottba 2023. Március 08.

Március 13-a és március 17-e között az U19-es válogatott bő kerete Telkiben edzőtáborozik, majd a szűkített keret március végén Angliába utazik az Eb-elitkörre.

Dala Martinnal a kezdőben 2-1-re nyert a férfi U19-es válogatott 2023. Február 24.

Az Észtország elleni edzőmeccsen Tóth Tamás Vid is pályára lépett, csereként 22 percet játszott.

Dala Martin is csatlakozott az U19-es válogatotthoz Spanyolországban 2023. Február 21.

Kedd hajnalban utazott a Vidi fiatal kapusa az U19-es válogatott után Spanyolországba. 

Dala Martin és Babos Bence is pályára lépett az U19-es válogatottban az Izrael elleni felkészülési mérkőzésen VÁLOGATOTT @ 2023. Február 03.

A magyar U19-es válogatott kedden és csütörtökön is megmérkőzött Izrael korosztályos válogatottjával, Babos Bence mindkét találkozón pályára lépett, Dala Martin pedig a csütörtöki meccsen kapott egy félidőnyi játéklehetőséget.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek