hu en
1296Az 1989-ben - akkor még Jugoszlávia részének számító, ma Macedóniában elhelyezkedő - Bitolában született Mirko Ivanovszki 2015 januárjában érkezett a Videoton FC-hez. A több támadóposzton bevethető csatár korábban a CFR Cluj játékosa volt, de a szintén román Astra Giurgiu csapatában is megfordult. Távozására 2016 telén került sor, a török másodosztályú Bolusporhoz igazolt, később a horvát élvonalbeli Slaven Belupo játékosa lett.

A macedón korosztályos válogatottakat végigjárta, az U-21-ből való kilépése után a felnőtt válogatottnak is oszlopos tagja lett, 2010 óta szerepel rendszeresen a nemzeti tizenegyben, Andorra ellen tétmeccsen is eredményes tudott lenni.MirkoIvanovszki0Mirko Ivanovszki1989-10-31Van, de nem szeretném elárulniMacedón zeneGladiátorBeefsteakLimonádéUtazás, vásárlás, úszás, kávézás4Macedónia-Andora mérkőzés, 1-0-ra nyertünk és én rúgtam a győztes góltRonaldoKosárlabda, teniszFacebookLengyel, Angol, Román, CsehIvanovszki01MOL Fehérvár I78182player_2706_1296.pngBitolaTámadó2023-2024119270684Videoton FC01Ivanovszki MirkoArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 51
            [name] => észak-macedón
            [flag_img] => flag_51.jpg
        )

)
észak-macedónflag_51.jpg34Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 63
            [name] => 2015-2016
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 294
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 2706
                                    [pid] => 1296
                                    [number] => 19
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => player_2706_1296.png
                                    [img_list] => player_2706_1296.png
                                    [height] => 182
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 400
                                    [played_matches_count] => 8
                                    [played_first_count] => 4
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 400
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 328
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 64
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 327
                            [name] => UEFA Európa Liga
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => UEFA Európa Liga
                                    [tmid] => 2818
                                    [pid] => 1296
                                    [number] => 19
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2818_1296.png
                                    [img_full_body] => player_2818_1296.png
                                    [img_list] => player_2818_1296.png
                                    [height] => 182
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 191
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 293
                            [name] => Szuperkupa-döntő
                            [comptid] => 6
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => Szuperkupa
                                    [tmid] => 2705
                                    [pid] => 1296
                                    [number] => 19
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2705_1296.png
                                    [img_full_body] => player_2705_1296.png
                                    [img_list] => player_2705_1296.png
                                    [height] => 182
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 63
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 0
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [4] => Array
                        (
                            [compid] => 310
                            [name] => Bajnokok Ligája-selejtező
                            [comptid] => 7
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => BL-selejtező
                                    [tmid] => 2790
                                    [pid] => 1296
                                    [number] => 19
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2790_1296.png
                                    [img_full_body] => player_2790_1296.png
                                    [img_list] => player_2790_1296.png
                                    [height] => 182
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 249
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 46
            [name] => 2014-2015
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 135
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1729
                                    [pid] => 1296
                                    [number] => 19
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1729_1296.png
                                    [img_full_body] => player_1729_1296.png
                                    [img_list] => player_1729_1296.png
                                    [height] => 182
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 405
                                    [played_matches_count] => 8
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 5
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 405
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 146
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1800
                                    [pid] => 1296
                                    [number] => 19
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1800_1296.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1800_1296.png
                                    [height] => 182
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 214
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 214
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 148
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1806
                                    [pid] => 1296
                                    [number] => 19
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1806_1296.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1806_1296.png
                                    [height] => 182
                                    [weight] => 78
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 146
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 146
                                )

                        )

                )

        )

)
Array
#19
Mirko Ivanovszki
Támadó
észak-macedón
182 cm / 78 kg
Teljes név: Ivanovszki Mirko
Született: Bitola , 1989.10.31.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 8 (4) 8 (4) 1 (0) 1 (0) 2 (0) 2 (0) 1 (1) 1 (1) 3 (0) 3 (0) 8 (5) 8 (5) 4 (1) 4 (1) 2 (0) 2 (0)
Játszott percek 400 400 64 64 191 191 63 63 249 249 405 405 214 214 146 146
Gólok 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 1
Sárga lapok 1 1 0 0 1 1 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Az 1989-ben - akkor még Jugoszlávia részének számító, ma Macedóniában elhelyezkedő - Bitolában született Mirko Ivanovszki 2015 januárjában érkezett a Videoton FC-hez. A több támadóposzton bevethető csatár korábban a CFR Cluj játékosa volt, de a szintén román Astra Giurgiu csapatában is megfordult. Távozására 2016 telén került sor, a török másodosztályú Bolusporhoz igazolt, később a horvát élvonalbeli Slaven Belupo játékosa lett. A macedón korosztályos válogatottakat végigjárta, az U-21-ből való kilépése után a felnőtt válogatottnak is oszlopos tagja lett, 2010 óta szerepel rendszeresen a nemzeti tizenegyben, Andorra ellen tétmeccsen is eredményes tudott lenni.
Képgaléria
Legutóbbi videója
Így érkezik Ivanovszki a kapu elé! Nézze meg macedón légiósunk első vidis edzés gólját!
Videó @ 2015. Január 24.
2838
Kapcsolódó hírek
Kedvencek Étel, amit kedvelek: Beefsteak Ital, amit kedvelek: Limonádé Zenestílus, együttes, amelyet kedvelek: Macedón zene Kedvenc filmem: Gladiátor Legemlékezetesebb mérkőzésem Macedónia-Andora mérkőzés, 1-0-ra nyertünk és én rúgtam a győztes gólt Mérkőzéssel, labdarúgással kapcsolatos babonám: Van, de nem szeretném elárulni A világ labdarúgásában az a játékos, akit nagyon sokra tartok: Ronaldo Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: Utazás, vásárlás, úszás, kávézás A sportág, amit a labdarúgáson kívül leginkább kedvelek: Kosárlabda, tenisz A közösségi oldal, amit aktívan használok: Facebook A nyelvek, amelyeken beszélek: Lengyel, Angol, Román, Cseh
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek