Ma este Németország ellen játszik a magyar U19-es válogatott.
A jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es válogatott szerdán játssza szezonbeli első felkészülési mérkőzését, az ellenfél a németek korosztályos csapata lesz.
"Nagyon örülök, hogy meghívást kaptam az U19-es válogatottba. Sajnos azonban a hétfői edzésen egy rossz mozdulatot követően aláfordult a bokám, emiatt nem is tudtam a válogatottnál maradni. Csütörtök reggel megyek kontrollra a kórházba. Csalódott vagyok, mert óriási dolog lett volna, ha a németek ellen bemutatkozhattam volna az U19-es válogatottban. Azonban nincs mit tenni, ilyen a futball. Géza bá' (Mészöly Géza az U19-es válogatott szövetségi edzője - a szerk.) egyébként biztosított arról, hogy a jövőben is számít rám. Remélem, szeptemberben tényleg debütálhatok ennek a korosztálynak a válogatottjában" - nyilatkozta honlapunknak Zsótér Donát.
Az első vizsgálatok szerint Zsótér bokasérülése szerencsére nem súlyos, ha a mai kontroll is jó eredményt mutat, akkor minden esély megvan arra, hogy jövő héten már ismét teljes értékű munkát végezhet fiatal támadónk.
| "Örülök, hogy egyre több fiatal kap lehetőséget az NB I-ben, de remélem, nem tűnök telhetetlennek, ha azt mondom: ez még mindig kevés! Jót tenne a magyar labdarúgásnak, ha a legtehetségesebb srácok az eddiginél is több lehetőséget kapnának a klubjaikban. Ez persze az én munkámat is jelentősen megkönnyítené - mondta az mlsz.hu-nak a mérkőzés előtt Mészöly Géza. - Az igazán jó játékosok mindig igénylik a nehéz feladatokat, mert tudják és érzik, csak így tudnak előrelépni, fejlődni. Tudatosan választottunk komoly ellenfelet, mert meggyőződésem, hogy csak így tudunk megfelelően felkészülni a jövő évi Eb-döntőre. A németek profizmusára jellemző, hogy a küldöttségük 17 stábtaggal érkezett, orvosok, fizioterapeuták, kondicionáló edző mellett hoztak még saját szakácsot is. Német csapat ellen pályára lépni önmagában is mindig komoly kihívás, ezúttal azonban az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy mindössze két edzés előzi meg a mérkőzést." |