FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2012. Augusztus 16. Csütörtök, 11:51 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
HOGY VAN? Hartyáni Gábor új feladatkörben

Az NB II-es csapat korábbi (siker)edzője ezentúl a Puskás Akadémia legtehetségesebb utánpótlás-játékosainak fejlődését követi nyomon.

- A bajnokság végén, a nyári szünetben egyeztettek velem arról, hogy komoly változások lesznek az NB II-es csapatnál, amely a szakmai stábot is érinteni fogja. El kell mondjam, nagyon korrekt, európai módon történt a váltás, köszönhetően a felcsúti vezetők hozzáállásának. Azt a munkát, amire két évvel ezelőtt felkértek, sikerült eredményesen elvégeznünk. Őszintén mondom, annyi dicséretet egész pályafutásom során nem kaptam, mint az elmúlt két évben a Videoton-Puskás Akadémia vezetőedzőjeként. Az új feladatom tele van izgalmas kihívással. A Puskás Akadémia fiatal növendékei közül kell megtalálnom azt a korosztályonként két-három labdarúgót, akik a legtehetségesebbek. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen nyomon kell követnem az utánpótlás-csapatok edzéseit és mérkőzéseit is. Emellett meg kell találni a megyében azokat a tehetséges, fiatal labdarúgókat is, akik jelenleg kisebb csapatokban szerepelnek, de képességeik alapján a Puskás Akadémián lenne a helyük. Nagyon fontos feladat számunkra, hogy a 12 évnél fiatalabb gyerekek milyen szakmai képzésben részesülnek, hiszen tapasztalatom szerint ez nagy mértékben befolyásolja azt, hogy a későbbiekben milyen labdarúgó lesz belőlük. Nagyon fontos feladattal bízott meg tehát ezúttal is a Puskás Akadémia, én pedig ismét legjobb tudásom szerint fogom végezni a munkámat. - nyilatkozta honlapunknak Hartyáni Gábor, a Puskás Akadémia játékos-megfigyelője.

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek