fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. February 02. Wednesday, 06:06 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Az MTK és a Honvéd ellen készül az U12

Egy pécsi nemzetközi tornán kezdi az edzőmmecseket a Videoton FC legfiatalabb korosztálya.

A Videoton FC U12 játékosai valószínűleg korosztályos pályafutásuk egyik legnehezebb szakaszán estek át ősszel, a Domján Norbert edzette keret első nagypályás idényét teljesítette, ráadásul mindezt az egy esztendővel idősebbek között tette. A fehérvári fiatalok nem vallottak szégyent, az első hat meccs ugyan (nyeretlenül) elment az új körülmények megismerésére, ám ezt követően elkapta a fonalat a gárda, és 5 győzelmet is elkönyvelhetett.
Ifjú tehetségeink január közepén kezdték meg a felkészülést, első lépésként ezüstérmesek lettek a debreceni Garamvölgyi Lajos Emléktornán, az itt nyújtott remek teljesítmény a nagypályás felkészülésre is lendületet adott.
- Hihetetlenül nagy energiát mozgósított a gyerekekben a debreceni ezüstérem, nagy elánnal kezdtük a felkészülés nagypályás részét - árulta el Domján Norbert edző -. A munka érdemi része most következik, hiszen megkezdjük az előkészületi mérkőzéseket is, hétvégén Pécsre utazunk egy nagypályás nemzetközi tornára, ahol többek között a Honvéd, az MTK és az Illés Akadémia mellett horvát csapatokkal is megmérkőzünk, ez a torna jó erőfelmérő lesz.
A Videoton U12 a pécsi kupa után is játszik edzőmeccseket, házon belül az U13-as csapattal is megmérkőznek a fiatalok, de tervben van egy Dunaújváros elleni találkozó is. A keretben nem várható nagyobb mozgás, egy érkező lehet, Domján Norbert edző elmondása szerint egy támadó középpályással még bővülhet a Videoton FC U12 kerete februárban.
 

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
The youth sides will return back on Monday
2011. January 09.
New faces and talented youngsters in the first team squad
2011. January 06.
Players train together with the youth side
2010. November 19.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek