- Hány éves korodban kezdtél el focizni és miért épp a labdarúgást választottad gyerekként?

Négy éves lehettem, amikor a labdarúgás alapjaival - még ovisként - elkezdtem megismerkedni. Viszonylag sokáig, körülbelül tíz éves koromig mezőnyben játszottam, addig nem is gondoltam arra, hogy kapus leszek, pedig a családban édesapám NB II-es kapus volt és az unokabátyám is hálóőr volt. Szóval tíz éves koromig csatár voltam, szerettem mezőnyben játszani és gólokat lőni. A zubogyi általános iskolába jártam és volt olyan kispályás meccsünk, amelyet 11-0-ra nyertünk meg és az összes gólt én lőttem. Na akkor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy felnőttként abból fogok élni, hogy az ellenfeleket megakadályozzam a gólszerzésben (nevet). 

- Egy ilyen gólerős fiatal támadó hogy került végül a kapuba?

Tízévesen kerültem a Kazincbarcika utánpótlásába, igazából pont azután kerestek meg, amikor azt a 11 gólt lőttem egy kispályás mérkőzésen. Természetesen nem kapusnak vittek oda, de az egyik edzésen - már nem emlékszem arra, hogy pontosan miért - be kellett állnom a kapuba. Arra viszont kristálytisztán emlékszem, hogy salakon edzettünk, rövid nadrágban és pólóban voltam és természetesen kapuskesztyűm sem volt. Az első edzőm, Szabó István, aki beállított a kapuba az edzés végén azt mondta, hogy nekem a kapuban lesz a helyem, mert nagyon sok fantáziát lát bennem. Onnantól kezdve lettem kapus.

- Nem bántad meg, hogy így alakult a sorsod és nem góllövő csatár lett belőled, hanem kapus?

Megmondom őszintén, hogy a futás nem volt az erősségem (nevet). A gólszerzés öröme persze remek érzés volt, de ezzel együtt is utólag azt kell mondanom, hogy a legjobb dolog ami velem történt az az, hogy annak idején Pista bá' beállított a kapuba. 

- Ki volt gyerekként a kedvenc labdarúgód?

A mai napig Cristiano Ronaldo a kedvenc játékosom, a kapusok közül pedig Iker Casillas volt az, akire példaképként tekintettem. 

- Hogy kerültél Borsodból Felcsútra? Nem volt nehéz még általános iskolásként elhagyni a szülői házat?

Ó, dehogynem! 12 éves lehettem, amikor egy U13-as meccsünkön jelen volt több megfigyelő is és a teljesítményem alapján meghívást kaptam próbajátékra. Az első próbajátékon 120 gyerek vett részt velem együtt, a második kiválasztón már kevesebben voltunk és végül engem meg még egy kazincbarcikai srácot igazolt le a Puskás Akadémia, de ő már nem focizik. Nyilván nem lehetett könnyű döntés a szüleim részéről az, hogy ilyen fiatalon az ország másik végébe elengedjenek, de mivel látták rajtam, hogy mennyire szeretnék élni a kínálkozó lehetőséggel, végül elengedtek Felcsútra. Az első két év számomra is rendkívül nehéz volt, nem csak a családomtól kerültem távol, de a barátaimtól is. Szó szerint mindent feladtam kisgyerekként azért, hogy profi labdarúgó lehessek!

- A mai labdarúgásban ritka, hogy valaki több mint egy évtizedet ugyanannál a klubnál tölti el.

Nézd, nem szeretnék nagy szavakat használni, de Felcsúton töltöttem majdnem a fél életemet, ott váltam gyerekből felnőtt férfivá, kis focistapalántából NB I-es labdarúgóvá. Nagyon jó alapokat kaptam az akadémián, remek edzőim és kapusedzőim voltak, akiknek örök hálával tartozok. Mindenképp meg kell említenem a Vidi egykori legendás kapusának, Mitring Istvánnak a nevét, aki a Puskás Akadémián évekig a kapusedzőm volt az utánpótlásban, de szintén sokat köszönhetek Deli Zoltánnak, Molnár Péternek, Sandro Tomicnak, Vezér Ádámnak és Balajcza Szabolcsnak is. Tényleg rengeteg egykori kiváló kapus segített nekem abban, hogy folyamatosan fejlődjek. Mindenkitől tudtam valami olyat tanulni, amivel kapusként és emberként is több lettem. 

- Eddigi karriered során mik azok az eredményeid, amikre a legbüszkébb vagy?

Az U15-ös korosztállyal megnyertük a Nike-Kupát, aminek a döntője itt volt Székesfehérváron még a régi Sóstói Stadionban. Az U17-es bajnokságot rekordpontszámmal nyertük meg, kétszer játszottam a Puskás-Suzuki-Kupán és kétszer kijutottunk az ifi BL-re is, tényleg rengeteg szép sikert értem el a Puskás Akadémiával. 

- Az NB I-es debütálásod sem mindennapi történet.

Való igaz, 2020. március 14-én egy Mezőkövesd - PAFC bajnokin debütáltam az élvonalban a találkozó 40. percében, amikor a csapat akkori első számú kapusa, Hegedüs Lajos megsérült. Sikerült kapott gól nélkül lehoznom az első NB I-es meccsemet és a következő héten a Ferencváros ellen játszottunk volna, de a COVID miatt két hónapra felfüggesztették a bajnokságot. Mire újraindult a pontvadászat, felépült Hegedüs Lajos is, de Hornyák Zsolt vezetőedző mégis nekem szavazott bizalmat a COVID utáni újraindulás alkalmával, úgyhogy ezért nagyon hálás vagyok neki. 

- Nem voltál hálátlan, hiszen jó teljesítményt nyújtottál, a következő szezonban az év kapusa lettél és a válogatottba is meghívtak. 

Való igaz, tényleg mindenki ilyen kezdésről álmodik. Jöttek szerencsére a bravúrok, többször is enyém volt a hét védése, 2021-ben a sportnapilap osztályzatai alapján a legjobb kapus lettem. Ezek mind fontos visszajelzések, de csapatjátékosnak tartom magam és bár a kapusposzt egy külön sportág a labdarúgáson belül, számomra mindig a csapat sikere a legfontosabb. A válogatott meghívóra visszagondolva még most is hevesebben ver a szívem, olyan boldogságot éreztem akkor, amit nehéz szavakba önteni. Az volt az egészben a legjobb érzés, hogy hatalmas örömet és büszkeséget okoztam a családomnak és a szeretteimnek. Bízom benne, hogy lesz arra is egyszer lehetőségem, hogy az én nevemmel kezdődjön a válogatott kezdője, többek közt ezért is dolgozom minden nap nagyon keményen. 

- Nehéz döntés volt elhagyni a Puskás Akadémiát, hiszen valóban, ahogy te is mondtad, a fél életed ott töltötted?

Még tartott az előző szezon, amikor először hallottam a Vidi érdeklődéséről, akkor viszont már kispadon voltam Felcsúton és a magam részéről már akkor azonnal jöttem volna a Vidibe, hiszen bár tényleg rengeteget köszönhetek a Puskás Akadémiának, de játszani szerettem volna. Most végre pont került a tárgyalások végére és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a Vidiben. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen dicső múlttal rendelkező klub játékosa lehetek, amelyet fantasztikus szurkolók buzdítanak hétről hétre. Legfőbb célom az, hogy minél gyorsabban beverekedjem magam a csapatba és segíteni tudjam a klubot abban, hogy belátható időn belül visszakerüljön arra a polcra, ahol a Vidinek a helye van.