Az edzőtáborok szervezésének kihívásairól és részleteiről Rédei Norbert technikai igazgatóval beszélgettünk.
Az edzőtáborok idején a szurkolókat főleg a felkészülési mérkőzések és az átigazolási időszak történései foglalkoztatják, a háttérben azonban az utazást megelőzően és az edzőtábor ideje alatt is folyamatos szervező munka zajlik. Masszőrök, fizioterapeuták, orvosok, kit menedzserek dolgoznak napról napra azon, hogy a játékosok és a szakmai stáb számára a lehető legmagasabb szintű hátteret biztosítsák, a szervezés pedig Rédei Norbert technikai igazgató kezében összpontosul, akit elsőként arról kérdeztünk, milyen előkészítő munka előz meg egy-egy edzőtábort.
“A nyári edzőtáborokat mintegy 2,5-3 hónappal a tervezett időpont előtt kezdjük el szervezni, a mostani szervezésének például márciusban álltunk neki. Mivel sok csapat szeretne egy környéken és hasonló időben edzőtáborozni, verseny alakul ki a legjobb hotelekért és edzőpályákért, így a korai döntésnek nagy jelentősége van. A másik nagy kihívás a felkészülési mérkőzések megszervezése, itt a szakmai stáb elképzeléseinek megfelelően keressük meg a lehetséges ellenfeleket, illetve kapunk ajánlatokat a mérkőzésszervező kollégáktól. A lehetőségek évről évre változnak, korábban például nem volt jellemző, hogy olyan neves török csapatok, mint a Fenerbahce vagy a Galatasaray Ausztriában edzőtáborozzanak. A meccsszervező ügynökökön keresztül jött a lehetőség, hogy megmérkőzzünk velük, és azt, hogy a Vidi neve jó hívó szó bizonyítja, hogy mindkét nagynevű török együttes tulajdonképpen elsőre igent mondott az egymás elleni találkozóra.”
Technikai igazgatónk arról is beszélt, milyen kihívásokkal kell szembenéznie az edzőtábor előtt és alatt.
“Az előkészületek során az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy az átigazolási időszakban vagyunk, így a játékosok pontos létszámát nehéz előre tervezni, miközben a hotel érthető okokból szeretne minél több konkrét adatot tudni előzetesen. A feladatok közé tartozik még az utazás megszervezése és a meccsek lekötése is, aminek bőven vannak adminisztrációs kötelezettségei is. Amikor már a helyszínen vagyunk, a napi program követése és időnként módosítása folyamatos feladatot ad, fontos, hogy minden félhez eljusson minden fontos információ. Ehhez jönnek a meccsek és alkalmanként a kiegészítő programok megszervezése is.”