fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. August 25. Thursday, 15:04 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Jó játékkal nyert Újpesten az U12

Fiatal csapatunk az Újpest vendégeként szerezte meg első sikerét az U13 II. Osztály 2011-2012-s szezonjában.
 

Újpesti TE U12 - Videoton FC U12 0-2 (0-1)
Toldi Gábor és Tóth József tanítványai az MTK elleni hazai vereség után Újpesten remek játékkal rukkoltak ki. Védekezésben hiba nélkül oldotta a feladatokat fiatal együttesünk, mely az egész mérkőzés folyamán mindössze két lehetőséget engedélyezett a hazai csapatnak. Támadásban sem tétlenkedtek a fehérvári fiatalok, akik a 32. percben Kovács Levente szemfüles góljával a vezetést is megszerezték. Fordulás után sem változott a játék képe a kis Vidi irányított, a mezőnyfölény pedig a 47. percben meghozta a második találatot: egy szabadrúgás után a hazai kapusról kipattanó labdát Szűcs András Botond fejelte a hálóba, kialakítva a Videoton FC U12 2-0 arányú győzelmét.

Tóth József, a Videoton FC U12 edzője: A lefújás után gratuláltam a fiúknak, a rekkenő hőség ellenére nagyon lendületesen, ugyanakkor taktikusan futballoztak. Az MTK elleni rajt sok tanulsággal szolgált, a csapat sokat tanult abból a meccsből.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Újpesti TE U14 - Videoton FC U14 3-2 (1-1)
U14-s csapatunknak nem sikerült pontot szereznie Újpesten, bár a meccs képe alapján nem lett volna érdemtelen a piros-kékek pontszerzése. A találkozót a Szusza Ferenc Stadion centerpályáján rendezték, a vezetést a Vidi szerezte meg, a 28. percben Szabó Bence egy 20 méteres szabadrúgást váltott gólra. Három perccel később egy távoli lövéssel egyenlített az Újpest, majd a második félidőben a vezetést is megszerezte a hazai gárda. A hajrában aztán Szabó Bence passzából Lencsés Norbert kiegyenlített. Az utolsó percben aztán jött a dráma, egy kipattanó labdát a hazaiak középpályása 20 méterről nagy erővel bombázta a léc alá. A vége így 3-2, ám a vereség ellenére a Vidit is dicséret illeti, Müller Csaba együttese színvonalas bajnokit játszott ellenfelével.

Müller Csaba, a Videoton FC U14 edzője: Kikaptunk, ennek ellenére csak dicsérni tudom a csapatot, mert a nagy meleg ellenére egy remek meccset játszottak egy jó erőkből álló ellenféllel. Egy pontot megérdemelt volna a játékunk, de ilyen a futball, egy jól eltalált lövés megfosztott minket ettől.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Videoton youngsters to face Real Madrid
2011. February 02.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek