Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 3. fordulóban az NB III-ban szereplő ESMTK ellen lép pályára Bartosz Grzelak együttese.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/31619_cJdpm8BGoE.jpg)
Hétfő este az M4 Sport Góóól 2 című műsorában tartották a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását, amelyben a korábbi válogatott középpályás, Pisont István volt az MLSZ segítségére. Az NB I-es csapatok kiemeltek voltak, nem kerülhettek össze egymással.
Csapatunk a sorsolás alapján az NB III-as ESMTK otthonában lép pályára. A forduló hivatalos játéknapja: szeptember 16., szombat.
A fővárosi ESMTK jelenleg az NB III Dél-Keleti csoportjában szerepel, a 4. forduló után kifejezetten jól állnak az erzsébetiek, hiszen már nyolc pontot gyűjtöttek. A piros-fehérek egyik kapusa, Gábor Péter korábban a Vidiben is védett, tétmérkőzésen BL-selejtezőn is őrizte a kapunkat. A csapat házigólkirálya a 25 esztendős Molnár János, aki hat tétmeccsen hatszor volt eredményes, és korábban az NB II-ben is játszott Szegeden, míg a 27 esztendős Kovács Dániel fiatal játékosként két mérkőzésen a Honvéd színeiben lépett pályára az NB I-ben. Turi Zoltán vezetőedző együttese a Harta és a Szarvas ellen vette eddig sikerrel az akadályokat a kupa idei kiírásában.
A találkozó játéknapja a televíziós közvetítések miatt még változhat.
![](_files/news/small/31639_N1CTlWVnuw.jpg)
A Fehérvár FC hivatalos közleménye.
![](_files/news/small/31638_5WvC9Ayxi4.jpg)
1-0-ra nyert az ESMTK
![](_files/news/small/31636_8wu3RAGXjU.jpg)
15:00 órakor lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.
![](_files/news/small/31635_fl4QtjOMVy.jpg)
Csapatunk ESMTK elleni idegenbeli MOL Magyar Kupa-mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik.
![](_files/news/small/31634_vxflBjd5C9.jpg)
2-1-re nyertek a vendégek Sóstón.
![](_files/news/small/31632_OuG4j38yhm.jpg)
Klubunk megvásárolta a 25 esztendős balhátvéd játékjogát a ZTE FC-től.