hu en
2023. Augusztus 22. 10:13  -  fehervarfc.hu   -   Fotó: fehervarfc.hu
Vasárnap avatjuk Kovács Ferenc mesteredző szobrát

A Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés előtt, 18:00 órakor kezdődik az ünnepélyes szoboravatás a Sóstói Stadion északi homlokzata előtti téren. Az eseményre szurkolóinkat is szeretettel várjuk!

2022 áprilisában született közgyűlési határozat legendás vezetőedzőnk, Kovács Ferenc szobrának felállításáról. Nagy Benedek szobrászmester műve elkészült, vasárnap, a Mezőkövesd elleni mérkőzés előtt pedig mindenkinek lehetősége nyílik megtekinteni azt, hiszen a Sóstói Stadion északi homlokzata előtti téren (a VidiShop előtt) 18:00 órakor ünnepélyes keretek között kerül sor szobor avatására.

Az ünnepség nyilvános, Székesfehérvár Megyei Jogú Városa és klubunk is szeretettel vár minden Vidi-szurkolót és érdeklődőt az eseményre.

Kovács Ferenc 1934. január 7-én született, idén ünnepelte volna 89. születésnapját.

Klubunk örökös tiszteletbeli elnöke játékosként 1954-ben mutatkozott be az élvonalban, az MTK-val magyar bajnok, KEK-döntős és kétszeres KK-győztes lett, a római olimpián bronzérmet nyert. Visszavonulását követően azonnal edzősködésbe fogott, előbb az MTK serdülő-, majd tartalékcsapatánál. Trénerként éppen akkor került először az élvonalba, amikor a Vidi is: 1968-ban ugyanis megkapta a fővárosi kék-fehérek első csapatának kispadját. Két szezon után a szintén NB I-es Egerhez szerződött, ahonnan 1972-ben Fehérvárra vezetett az útja. A következő évtizedekben három időszakban is irányította klubunkat és korábban elképzelhetetlen sikerekre vezette a csapatot.

1973-ban léphettünk ki először a nemzetközi kupaporondra, 1976-ban pedig ellentmondásos körülmények között maradtunk le az aranyéremről a Ferencvárossal szemben, majd az UEFA Kupában a Fenerbahcét és az Innsbruckot is kiejtettük. 1977 nyarán - akkor már fél éve Baróti Lajos segítője volt a válogatottnál - állt fel a Vidi kispadjáról és a Vasashoz távozott, ahonnan egy évet követően úgy jött el, hogy Baróti megüresedett szövetségi kapitányi székét foglalta el.

Hét meccsen ült a válogatott kispadján, majd féléves kihagyást követően az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője lett, valamint a Debrecen NB I-es együttesének vezetőedzője. Utóbbi tisztjét 1983-ig töltötte be, amikor is visszatért a Vidihez. Csapatunkból egy szezon alatt kiesőjelöltből bronzérmest, Szabó Józsefből gólkirályt faragott, 1984-85-ben pedig az újabb bronz mellett az örökké emlékezetes menetelés végén UEFA Kupa-ezüstérmet gyűjtött.

Egy évvel később Spanyolországba, a Las Palmashoz távozott, de 1987-ben harmadjára is visszatért egy idényre. 1988 után egy kis szünet, majd a Szeged kispadja jött, edzői karrierjét kétéves újpesti megbízatással zárta, a lila-fehérekkel kupagyőztes lett.

Mesteredzőnk 2008-ban tért vissza klubunk életébe, amikor tiszteletbeli elnökké avattuk. A harmadik bajnoki címünket még a helyszínen ünnepelte, de 2018. május 30-án váratlanul rosszul lett és tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetésén százak jelentek meg, hogy leróják tiszteletüket, az NB I zárófordulójában pedig minden pályán gyászszünetet tartottak az emlékére.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek