Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Bartosz Grzelak és Adrian Gula összegezte a látottakat.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/31402_zhjI61cvDJ.jpg)
Bartosz Grzelak:
"Ez volt az első nyári felkészülési mérkőzésünk és egy olyan ellenféllel találkoztunk, akik jóval előrébb tartanak nálunk a felkészülésben, ráadásul sok hiányzónk is volt, többen válogatottbeli mérkőzéseik, mások sérülés miatt nem állhattak a rendelkezésünkre. A mai meccs jól szolgálta azt a célt, hogy gyakoroljuk a játékstílusunkat mérkőzésszituációban is. Voltak olyan dolgok a mérkőzésen, amik jól néztek ki, de olyanok is, amiken gyorsan javítanunk kell majd. Örülök annak, hogy a mai mérkőzésen szép számban mutatkoztak be játékosaink a második csapatból is, de mivel ők még mindössze néhány edzésen vannak túl velünk, nem volt könnyű számukra a mai mérkőzés. Bízom benne, hogy jövő héttől már több játékos áll majd rendelkezésünkre az első keret tagjai közül."
Adrian Gula:
“Örülök a mérkőzés nagyrészében mutatott teljesítményünknek, voltak jó periódusaink a mai meccsen. Örülök, hogy hatékonyak tudtunk lenni az ellenfél kapuja előtt, jól kezdtük a meccset, jól támadtunk le, az viszont bosszantó, hogy megint több helyzetre volt szükségünk ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést. Tudjuk, hogy a Fehérvár teljesen más fázisában van a felkészülésnek, mint mi, de a saját csapatunkra és játékunkra fókuszálunk. Szuper stadionban, remek pályán játszhattunk, köszönjük a hazaiak vendégszeretetét!”
![](_files/news/small/31628_0Sde3UlqGy.jpg)
A két vezetőedző nyilatkozott a lefújás után.
![](_files/news/small/31626_TSQkesg0a3.jpg)
Csapatunk Paksi FC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése szombaton 19:30-kor kezdődik.
![](_files/news/small/31410_xieSEHhw4L.jpg)
A DAC elleni szombati edzőmérkőzésen a második félidőben szinte kizárólag magyar tehetségek alkották a csapatot.
![](_files/news/small/31403_D7Gq1kgxdA.jpg)
Kapusunk értékelte az FC DAC 1904 elleni felkészülési mérkőzést.
![](_files/news/small/31401_ASJCKY57ta.jpg)
Lejátszotta első nyári edzőmérkőzését csapatunk, a Dunaszerdahely elleni második félidőben sok fiatal játékosunk is játéklehetőséget kapott.
![](_files/news/small/31390_h0CPMHVdXg.jpg)
A felvidéki csapat ellen a 2010-es években hétszer is játszottunk edzőmeccset, négyszer nyertünk, két döntetlen mellett egy alkalommal vereséget szenvedtünk.