hu en
2023. Június 29. 10:10  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Zeke Márió: "Eddigi pályafutásom legjobb idénye van mögöttem"

Kölcsönből visszatérő balhátvédünk már várja a szombati, DAC elleni edzőmérkőzést.

Kecskeméti kölcsönjátékából visszatérve a nyári felkészülést már Sóstón kezdte meg Zeke Márió. A 22 éves balhátvéd emlékezetes szezont tudhat maga mögött, újoncként a második helyen zárt a Bács-Kiskun vármegyei csapattal az OTP Bank Ligában.

“Mondhatom, hogy eddigi pályafutásom legjobb idénye van mögöttem, kellett hozzá idő, hogy feldogozzam, milyen csodálatos szezonunk volt. Ez örök emlék marad nekem és a csapattársaimnak is, e mellett úgy érzem, személyesen is sokat tudtam előrelépni szakmailag, sokat adott hozzá a pályafutásomhoz az elmúlt egy év” - nyilatkozta honlapunknak Zeke Márió a felkészülés második hetének derekán.

“2018 óta vagyok a Vidi kötelékében, és örömmel mondhatom, hogy Fehérvárról is nagyon sokan gratuláltak a kecskeméti szereplésünkhöz, alighanem mindenkit megleptünk az elmúlt idénnyel. Lépésről lépésre haladok a pályafutásomban, a Vidi NB III-as csapata után játszottam másfél évet az NB II-ben, amit most két és fél év NB I követett. Fiatalon nagy dolognak tartom, hogy tudtam élni a lehetőséggel és a bizalommal. Mindenki tudta Kecskeméten is, hogy kölcsönjátékosként szerepelek náluk, de mivel sok szeretetet kaptam a csapattársaktól, a vezetőktől és a szurkolóktól is, egyik oldalról persze nehéz volt érzelmileg a távozás. Viszont a Vidi nagy klub, az elmúlt tíz évben komoly eredményeket ért el, és abban bízunk, hogy az új szezon is jól sikerül majd.”

A jelenleg 68 élvonalbeli bajnokival rendelkező balhátvéd a felkészülés elmúlt bő másfél hetéről is nyilatkozott.

“Jól érzem magam Fehérváron, sok régi ismerőssel találkoztam a játékosok és a dolgozók között is, ami nagyban segíti a beilleszkedésemet, de az új arcok is egyértelműen pozitív benyomást tettek rám. Minőségi edzéseken veszek részt, mindenki becsülettel készül. Nem csak a bajnokság közben, hanem a felkészülés alatt is a meccseknek örülünk a legjobban, így bár nem most a legfrissebbek a lábak, várjuk a DAC elleni felkészülési mérkőzést. Erős ellenfél vár ránk, de ez így lesz a felkészülés további részében is, ami nagyban segíti a munkánkat” - zárta gondolatait Zeke Márió.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek