Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Puskás Akadémia vezetőedzője arra számít, hogy nagyon motivált ellenfél vár majd csapatára vasárnap este.
"Bár otthon játszunk, és a Vidi nincs jó formában, azért egy jó csapatról beszélünk. Amit a ZTE ellen hiányoltam, azaz a küzdőszellemet, most maradéktalanul bele kell tennünk, mert ez dönt majd ezen a találkozón is, a tudás önmagában nem lesz elég. Ha felvesszük a kesztyűt, és megnyerjük az egy az egy elleni párharcokat, akkor beszélhetünk jó eredményről, ugyanis roppantul motivált ellenféllel kell megküzdenünk" - nyilatkozta a vasárnap 18 órakor kezdődő bajnoki előtt a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt.
Labdabirtoklásban és a támadások számában második helyen végeztünk az InStat statisztikái alapján.
Válogatott játékosunk nyilatkozott a 2-1-re elveszített felcsúti bajnoki mérkőzés után.
Bartosz Grzelak és Hornyák Zsolt nyilatkozott a lefújás után.
Kapusunk nyilatkozott közvetlenül a lefújás után a Pancho Arénában.
2-1-re nyertek a hazaiak a Pancho Arénában.
Vasárnap 18:00 órakor kezdődik az OTP Bank Liga 31. fordulójának zárómérkőzése.