Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A férfi U17-es válogatott április 16-19. között Telkiben edzőtáborozik és egy nemzetközi felkészülési meccset is játszik

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Mohai Bálintot ismét meghívták az U17-es válogatottba. A hét folyamán újabb meghívó érkezett a nemzeti csapattól, a Vidi II keretének játékosa, Ambach Arnold és az U17-es kiemelt bajnokság góllövő listájának éllovasa, Csala Márkó Tamás is ott lesz az U17-es válogatott áprilisi összetartásán.
Április 19-én, 12 órakor Szerbia korosztályos együttesével játszunk nemzetközi felkészülési meccset Telkiben.

A Fehérvár FC hivatalos közleménye.

1-0-ra nyert az ESMTK

15:00 órakor lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.

Csapatunk ESMTK elleni idegenbeli MOL Magyar Kupa-mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik.

A fiatal támadó tavasszal már az NB III-as csapatunkat erősítette, ahol 15 mérkőzésen háromszor volt eredményes.

Magyarországon a profi felnőtt labdarúgásban (NB I, NB II és NB III) ebben a szezonban eddig 13 olyan játékos szerzett gólt, aki még nem töltötte be a 17. születésnapját a gólszerzése napján.