Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 36 esztendős svéd edző az AIK-nál már dolgozott együtt Bartosz Grzelakkal.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/31039_25hOIX1SRj.jpg)
Új edzővel bővült a Vidi első csapatának szakmai stábja, miután szerdán aláírta szerződését klubunkhoz Patric Jildefalk. A 36 esztendős svéd szakember asszisztensedzőként segíti majd Bartosz Grzelak munkáját.
Patric Jildefalk 1986. április 10-én született, vezetőedzőnkhöz hasonlóan fiatalon az edzői pályára lépett, 2006 és 2021 között összesen 15 évig szolgálta az AIK Solna együttesét. Az első tíz évben az utánpótlás-csapatok, valamint a női együttes mellett dolgozott, majd 2016-tól 2021-ig az első csapat mellett volt edző. Tagja volt az AIK 2018-ban bajnoki címet elérő szakmai stábjának is, ugyanebben az évben pedig UEFA Pro Licence-es képesítést is szerzett.
Patric Jildefalk 2021-ben távozott első klubjától, ekkor a Jönköpings Södra vezetőedzője lett. A zöld-sárgákat 33 mérkőzésen irányította a másodosztályban. A csütörtöki edzésen már új edzőnk is első csapatunk mellett dolgozik majd.
![](_files/news/small/31639_N1CTlWVnuw.jpg)
A Fehérvár FC hivatalos közleménye.
![](_files/news/small/31638_5WvC9Ayxi4.jpg)
1-0-ra nyert az ESMTK
![](_files/news/small/31636_8wu3RAGXjU.jpg)
15:00 órakor lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.
![](_files/news/small/31635_fl4QtjOMVy.jpg)
Csapatunk ESMTK elleni idegenbeli MOL Magyar Kupa-mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik.
![](_files/news/small/31634_vxflBjd5C9.jpg)
2-1-re nyertek a vendégek Sóstón.
![](_files/news/small/31378_Ppt1efbEql.jpg)
A svéd szakember személyes okok miatt visszaköltözött Svédországba.