Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szerdán a Dabast győzték le a fiatalok, pénteken 3-1-re nyert az NB II-es Siófok Sóstón.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/30711_p8rPmjLAMC.jpg)
Szerdán a Dabas otthonában játszotta első 2023 felkészülési mérkőzését NB III-as második csapatunk, ahol Babos, Husvéth és Balogh Máté góljaival 3-0-ra nyerni is tudott Imrik László együttese.
Pénteken már egy erősebb ellenfél várt a Vidi II-re, hiszen az NB II-es Siófok érkezett Sóstóra. A műfüvön megrendezésre került összecsapásra a szakmai stáb a Hajdu - Gyenti, Horváth Á., Sabanov, Gagyi - Molnár Cs. - Ambach, Bumba - Balogh M., Tóth T., Babos kezdőt küldte pályára, a vendégeknél a kezdőben volt többek között az egykori vidis Vágó Gábor és a több mint hatvan élvonalbeli meccsel rendelkező Makrai Gábor is.
Ennek ellenére nem látszódott az osztálykülönbség a pályán. Először a 25. percben Babos egy szép csel után 18-ról lőtt, Winter ezt még magabiztosan hárította, négy perccel később azonban Bumba szabadrúgása után tehetetlen volt, amikor Sabanov csúsztatott a hálóba. A félidő egyetlen veszélyes siófoki lövése Balogh nevéhez fűződött, de 20 méterről hiába célozta meg a bal alsó sarkot, néhány centit tévedett a vendégek csatára.
A szünetben csak Hajdu Csanád maradt a pályán, mezőnyben a Forgó, Husvéth, Gajdóczi, Nádudvari - Gulyás - Kecskés, Szombati - Futsek, Polgár, Lehota összetételű gárda folytatta, igaz Lehotát sérülés miatt nem sokkal később Babos váltotta. Dragan Vukmir is sort cserélt, újabb ex-vidiseket is köszönthettünk a pályán Varga Bence, Varjas Zoltán és Dénes Csanád Vilmos személyében.
Ebben a játékrészben már lehetett érezni, hogy egy rendkívül fiatal csapat van a pályán, amelyet kihasznált rutinosabb ellenfelünk. Az 53. percben Farkas jó ívben fejelte meg a labdát 14 méterre a kaputól, de Hajdu még ujjheggyel a kapufára tudta azt tolni, de a 73. és 74. percben már nem tudta hárítani Farkas büntetőjét és 18 méteres pontos lövését. A második találat után a fiatal kapus helyére a szintén 2006-os Balaskó érkezett, akinek Polényi lőtt nagy gólt ballal, 14 méterről. A találkozót így 3-1-re az NB II-es BFC Siófok nyerte meg.
![](_files/news/small/31639_N1CTlWVnuw.jpg)
A Fehérvár FC hivatalos közleménye.
![](_files/news/small/31638_5WvC9Ayxi4.jpg)
1-0-ra nyert az ESMTK
![](_files/news/small/31636_8wu3RAGXjU.jpg)
15:00 órakor lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.
![](_files/news/small/31635_fl4QtjOMVy.jpg)
Csapatunk ESMTK elleni idegenbeli MOL Magyar Kupa-mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik.
![](_files/news/small/31634_vxflBjd5C9.jpg)
2-1-re nyertek a vendégek Sóstón.
![](_files/news/small/31632_OuG4j38yhm.jpg)
Klubunk megvásárolta a 25 esztendős balhátvéd játékjogát a ZTE FC-től.