hu en
2022. December 06. 15:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A Huszti-Toldi edzőpáros irányítja továbbra is a Vidit!

A folytatásban is a két fiatal magyar szakember felel első csapatunknál a szakmai munkáért.

Klubunk döntése alapján az edzőpáros megkapja a lehetőséget a folytatásra, így a tavaszi idényben az első csapat vezetőedzője Toldi Gábor lesz, a végső szakmai döntéseket Huszti Szabolcs hozza majd meg.

“Október 17-én érkezett a Vidihez Huszti Szabolcs és Toldi Gábor, akik nehéz helyzetben vették át a csapat irányítását. Az edzőpáros felrázta a csapatot, megérdemlik, hogy hosszabb távon is megmutathassák, hogy képesek egységes és eredményes csapatot faragni a Vidiből! Ahogyan eddig is, ezután is közösen dolgoznak majd, a döntések felelőssége Szabié lesz. Szeretném, ha egy kemény felkészüléssel a hátuk mögött tavasszal visszavezényelnék a csapatot arra a sikeres útra, amelyen egy évtizeden keresztül voltunk. Természetesen ebben meg lesz az én felelősségem is, hiszen szükség van vérfrissítésre a keretben, a konkrét bejelentésekig azonban szeretném szurkolóink türelmét kérni. A csapat ma találkozott újra, két hét edzés után az ünnepekre elengedjük a családjaikhoz a játékosokat, utána azonban újra száz százalékosan mindenki azért dolgozik majd, hogy tavasszal ledolgozzuk hátrányunkat és minél eredményesebben szerepeljünk” - mondta sportigazgatónk, Juhász Roland.

„Fehérváron születtem, játékos- és edzői pályafutásom jelentős részét is itt töltöttem, így nagyon nagy megtiszteltetés számomra, és köszönjük a vezetőségnek, hogy folytathatjuk a munkát. Az edzői stáb mindent el fog követni azért, hogy a játékosokból kihozzuk a legtöbbet, a szurkolók újra büszkék lehessenek a csapatra, és örömmel járjanak ki Sóstóra”mondta el honlapunknak Toldi Gábor.

“Köszönjük a bizalmat, és ahogy az elmúlt két hónapban, a folytatásban is azért dolgozunk majd, hogy minél eredményesebben, a klub közelmúltjához és történelméhez is méltó módon szerepeljen a Vidi. A lehetőségek ehhez abszolút adottak, és biztos vagyok benne, hogy a vezetőség képes lesz megfelelő erősítéseket igazolni a téli átigazolási időszakban. Most december 22-ig Sóstón dolgozunk, majd az ünnepek után egy hét fehérvári edzés után a tervek szerint Horvátországba utazunk edzőtáborozni január 8. és január 20. között, így lesz elég időnk felkészülni a tavaszi idényre” - nyilatkozta Huszti Szabolcs.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek