hu en
2022. November 28. 10:26  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Simple Női Liga: Fontos győzelem Szekszárdon!

Pécsi Dóra góljával nyert csapatunk az év utolsó mérkőzésén.

A tavaszról előrehozott 12. fordulóval fejezte be az évet Simple Női Liga 12 csapatból álló mezőnye. Női élvonalbeli csapatunk vasárnap az első körben már legyőzött, szintén újonc Szekszárdhoz látogatott - a mérkőzés kiemelt jelentőséggel bírt a bennmaradásért folytatott küzdelemben.

Ennek megfelelően állt hozzá a találkozóhoz Gajdóczi Tibor együttese, ami a 13. percben gólt eredményezett. Egy hosszú indítást Jánosi vett át, aki remekül vette észre, hogy Szabó szabadon várja a labdát a pálya közepén, Szabó a jobb szélen felfutó Pécsinek adott forintos labdát, támadónk pedig higgadtan, laposan kilőtte a hosszú alsó sarkot! Mint kiderült, ezzel kialakult a végeredmény is, csapatunk így a bennmaradást jelentő, 9. helyen telel, megelőzve a szegedi Kész-Szent Mihályt, az Újpestet és a Szekszárdot. 

A hölgyek kétszer győzték le vasárnapi ellenfelüket, egyszer az Újpestet, illetve idegenben döntetlent játszottak az üllői Astra HFC-vel. Pécsi Dóra és Szehofner Vivien 4-4 alkalommal voltak eredményesek, Kozma Réka és Székely Zsuzsanna pedig egyszer-egyszer találtak be az ellenfelek hálójába.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek