FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2022. November 19. Szombat, 15:38 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Sergej Vintonji mesterhármasával és Horváth Barnabás góljával 4-0-ra nyert a Vidi II

NB III-as csapatunk az első félidőben visszafogottabb teljesítményt nyújtott, a második játékrészben azonban jól futballoztak a fehérvári fiatalok. 

A vasárnapi válogatott mérkőzés miatt ezúttal szombaton került megrendezésre az NB III-as forduló. Csapatunk az újonc Teskándot látta vendégül, a találkozót többek közt Juhász Roland sportigazgató és Simek Péter utánpótlás szakmai igazgató is a helyszínen tekintette meg. Imrik László vezetőedző ezúttal az alábbi felállásban küldte pályára csapatát: Dala - Kojnok, Urbán, Husvéth, Berekali - Hodzic, Horváth, Kovács - Pető, Vintonji, Babos.

Az első félidőben a vendégek futballoztak jobban, Dala Martinnak több nagy védést is be kellett mutatnia. A harmadik percben Bailo 22 méteres szabadrúgását védte magabiztosan fiatal kapusunk, majd tíz perccel később Bontó is tesztelte Dalát, 20 métertes bombáját azonban sikerült hatástalanítania. A 25. minutumban Hetesi lőtt centikkel kapu fölé a 16-oson kívülről, a 27. percben pedig egy sarokrúgást követően Bailo lőtt 14 méterről, nagy erővel kapura, Dala hatalmas bravúrral mentett a léc alól. 

Tulajdonképpen a Vidi II az első helyzetét gólra váltotta a találkozó 43. percében, Pető adott be szélről nagyszerűen, a jó ütemben érkező Sergej Vintonji pedig öt méterről nem hibázott (1-0). 

A szünetben Imrik László vezetőedző felrázta csapatunkat, amely az első félidőben kényelmesen futballozott, a második 45 percben azonban már sikerült olyan teljesítményt nyújtania fiatal együttesünknek, amelyért jár a dicséret.

Alig telt el 50 másodperc a szünet után, amikor Pető passzát követően a csapatkapitányi karszalagot viselő Horváth Barnabás lőtte ki 23 méterről a jobb alsó sarkot (2-0). Az 51. percben a két gólpassznál járó Pető is feliratkozhatott volna a gólszerzők közé, Babostól kapott pazar labdát, egyedül léphetett ki ziccerbe, azonban lövése elakadt a kivetődő kapusban. Újabb két perc elteltével tovább növeltük előnyünket, ezúttal Berekali hajszálpontos beadását követően ismét nagyszerű ütemben érkezett középen Vintonji és magabiztosan értékesítette a helyzetet (3-0). A 61. minutumban Szinay 14 méterről lőtt kapura, Dala pedig nagyot védett. A találkozó 78. percében megszerezte harmadik gólját is Vintonji és ezzel beállította a 4-0-ás végeredményt.

NB III-as csapatunk a következő fordulóban az Érdi VSE vendégeként lép majd pályára. 

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek