Recommend article!
Your recommendation has successfully be sent!
Huszti Szabolcs és Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.

Huszti Szabolcs:
Azzal kezdeném, hogy szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a csoportelsőséghez és ahhoz, hogy tavasszal is Európában szerepelhetnek - szerintem ez az egész magyar labdarúgásnak jót tesz, nekünk is ilyen célokat kell kitűznünk magunk elé. A mai mérkőzés kifejezetten színvonalas volt, úgy éreztem, hogy sokáig dominálni is tudtunk, többet birtokoltuk a labdát, viszont többször meg tudott minket kontrázni a Ferencváros. A meccs végére mindent egy lapra feltéve támadtunk, szerkezetet váltottunk, 4-3-3-ban fejeztük be a meccset, Palkó pedig “8-asba” szállt be Houri mellé. Sérülés miatt ki kellett hagynia egy kis időt, de mondtam neki a meccs előtt, hogy mindenképpen számítok ma a játékára, remek gólt is szerzett. Remélem az egyenlítő találat valamilyen szinten születésnapi ajándék volt a 30. évfordulóját ünneplő RBD-nek is! Nagyon tetszett a második gólunk után a csapat és a stáb reakciója, a gólörömnél lehetett látni, hogy mindenki nagyon együtt van, mindenki kiteszi szívét-lelkét azért, hogy sikeres legyen a csapat. Szerintem látszik a fejlődés rajtunk, de nem szabad ezzel megelégednünk, mennünk kell tovább, hiszen szerdán már Újpesten lépünk pályára.

Sztanyiszlav Csercseszov:
A csütörtöki mérkőzés és a hosszú utazás után nem volt könnyű ma pályára lépnünk, ráadásul sérülés miatt is hiányzott pár játékosunk. Azt mondtam az öltözőben a mérkőzés után a srácoknak, hogy ketté kell ma választanunk a végeredményt, meg a játékunkat, mert az utóbbi rendben volt, azonban a győzelemhez a helyzeteinket sokkal jobb arányban kellett volna kihasználnunk. Nem lepett meg a játékával a Fehérvár, hiszen minden csapatnak nehéz dolga van az ő stadionjukban, így a meccs előtt is kemény összecsapásra számítottunk.
InStat: Fiola, Dárdai and Lednev in the dream team of the round
2022. November 07.
Our team achieved the best statistics of the round in several indicators according to the InStat ratings.
VAR and referee Bognár together could not beat Vidi
2022. November 06.
The visitors took the lead twice, but Lirim Kastrati and then Palko Dárdai equalized in the second half!
The two head coaches evaluated the MOL Fehérvár FC - FTC match
2022. November 06.
Szabolcs Huszti and Stanislav Cherchesov spoke to journalists after the match.
Palko Dárdai: "For us it is a draw worthy of a win"
2022. November 06.
After coming on as a substitute against Ferencváros, he assessed our equaliser after the interval.
Lirim Kastrati: "I'm happy to have scored my first goal in the NB I"
2022. November 06.
We asked Kastrati, who scored our first goal, to comment on the match against FTC.
Szabolcs Huszti: "I believe in my players"
2022. November 06.
Our team's league match against Ferencváros will start at 20:00 on Sunday at the MOL Arena Sóstó.














