Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Puskás Akadémia vezetőedzője kiemelte, százszázalékos koncentrációval kell hozzáállnia csapatának a kupamérkőzéshez.

"Rendkívül fontos lesz, hogy komolyan, százszázalékos koncentrációval álljunk hozzá a mérkőzéshez. Az egymás elleni bajnoki találkozón sok helyzetet kihagytunk, amit a Fehérvár a végén meg is büntetett, ez most nem történhet meg. Az ellenfelünknél bekövetkezett változásokkal nem foglalkozunk, nekünk arra kell törekednünk, hogy a saját játékunkat játsszuk a lehető leghatékonyabban. A Vidi nehéz ellenfél, kiváló egyéni képességű játékosok alkotják a keretet, az eddigi eredményeik nem tévesztenek meg bennünket, nem fogjuk lebecsülni őket. Célunk az, hogy a lehető legtovább jussunk a Magyar Kupában, ehhez szerdán jó eredményt kell elérnünk, ami nem jelent mást, mint azt, hogy idegenben is nyerni szeretnénk" - nyilatkozta a szerdán 20 órakor kezdődő MOL Magyar Kupa-mérkőzés előtt a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt.
Schön Szabolcs: "A második félidőben jobban játszottunk, sajnos góllal ez sem párosult"
2022. Október 19.
A mérkőzést végigjátszó támadónk értékelt a Puskás Akadémia elleni kupabúcsút követően.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC kupamérkőzést
2022. Október 19.
Huszti Szabolcs és Hornyák Zsolt nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.
Kiestünk a MOL Magyar Kupából
2022. Október 19.
Puljic góljával jutott tovább a Puskás Akadémia FC.
Huszti Szabolcs: “A Vidinek mindig úgy kell kimenni a pályára, hogy győzelemre játszik!”
2022. Október 19.
Szerdán a MOL Magyar Kupában a Puskás Akadémia ellen debütál a MOL Fehérvár FC kispadján új vezetődzőnk.
Bese Barnabás: "Egymást segítve kell kijönnünk ebből a negatív időszakból"
2022. Október 18.
Hátvédünk a Puskás Akadémia elleni kupameccs előtt elmondta, bízik benne, hogy az új stáb adta impulzusok hamar meglátszanak majd az eredményeken is.
Andó-Szabó Sándor vezeti a szerda esti MOL Magyar Kupa-meccsünket
2022. Október 18.
A rutinos játékvezető legutóbb az előző szezonban vezetett nekünk mérkőzést.



















