Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Hátvédünk a Puskás Akadémia elleni kupameccs előtt elmondta, bízik benne, hogy az új stáb adta impulzusok hamar meglátszanak majd az eredményeken is.
"Kemény riválist kaptunk a második forduló sorsolásán a MOL Magyar Kupában, erős ellenfél ellen lépünk pályára szerda este. Nehéz meccsre számítok, de azt gondolom, hogy most saját magunkra kell koncentrálnunk és egymást segítve kell kijönnünk ebből a negatív időszakból, amibe belekerültünk. Eddig egy edzésünk volt az új szakmai stábbal, ambiciózusan és nagy motivációval kezdték meg a munkát, bízom benne, hogy hamar sikerül felrázniuk a csapatot és új impulzusokat adniuk, ami az eredményességben is megmutatkozik majd" - nyilatkozta honlapunknak a Puskás Akadémia elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzés előtt Bese Barnabás.
A mérkőzést végigjátszó támadónk értékelt a Puskás Akadémia elleni kupabúcsút követően.
Huszti Szabolcs és Hornyák Zsolt nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.
Puljic góljával jutott tovább a Puskás Akadémia FC.
Szerdán a MOL Magyar Kupában a Puskás Akadémia ellen debütál a MOL Fehérvár FC kispadján új vezetődzőnk.
A Puskás Akadémia vezetőedzője kiemelte, százszázalékos koncentrációval kell hozzáállnia csapatának a kupamérkőzéshez.
A rutinos játékvezető legutóbb az előző szezonban vezetett nekünk mérkőzést.