Végeredmény
2-1
Mezőkövesd Zsóry FC
Őszi szezon - 8. forduló
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
2376 néző
20 fok, felhős
Bogár Gergő
Asszisztensek:
Bornemissza Norbert, Horváth Zoltán
Tartalék játékvezető:
Zierkelbach Péter
Videóbíró:
Andó-Szabó Sándor
Videóbíró asszisztens:
Kovács Gábor
Operátor:
Németh Ádám
Michael Boris:
Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk azt el kell ismerni. Öt védővel játszott a Mezőkövesd, átadták nekünk a kezdeményezést jogát. A jobb oldalunk aktívabb volt, mint a bal és szereztünk is egy szép gólt. A második játékrész elején elkerülhető gólt kaptunk, utána nagyon meg kellett küzdenünk a győztes gólért. Nem voltunk elég pontosak, sok hiba csúszott az átadásokba, hol pontatlan volt a labda, hol hosszú…Ez most egy ilyen időszak, nem szárnyalunk, de nagy erőfeszítést tettek a játékosok a győzelemért, aminek meg is lett az eredménye. A meccs végére támadóbb felállással játszottunk a cserék után, középen Lednev volt, baloldali szárnyvédőt Palkó játszott talán életében először, így is adott egy nagyon szép gólpasszt, elől pedig már két csatárral támadtunk. Tény, hogy voltak a Mezőkövesdnek is helyzetei, de nekem végig a győzelem járt a fejemben. A három pont meg is lett, annak lehet is örülni, a mutatott játéknak ma nem feltétlen.
Híres Gábor:
Próbáltuk ugyanúgy felkészíteni a csapatot a mai meccsre, ahogy eddig. A taktikával, erőnléttel eddig sem volt probléma, szerintem ma sem, a szerencsével hadilábon állunk továbbra is. Stabil védekezésből igyekeztünk kontrával, vagy kombinációs játékkal felvinni a labdát a Vidi kapujáig, ez néha sikerült is, a fiúk csinálták becsülettel a dolgukat, voltak jó egyéni teljesítmények. Talán három nagyobb hibát vétettünk, ebből két szép gólt szerzett a Fehérvár. Sajnálom ezt, mert azt nem állítom, hogy megnyerhettük volna. ameccset, de érzésem szerint a döntetlenre rászolgáltunk volna.
A teljes sajtótájékoztató megtekinthető itt:
Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
InStat: Kenan Kodro a 8. forduló álomcsapatában
2022. Szeptember 12.
A 46 évvel ezelőtti "aranycsapatunk" még élő tagjai közösen...
2022. Szeptember 11.
Kenan Kodro: "A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot"
2022. Szeptember 10.
Michael Boris és Híres Gábor értékelte a MOL Fehérvár FC -...
2022. Szeptember 10.
Lirim Kastrati: "Nagyon örülök, hogy itthon tartottuk a három...
2022. Szeptember 10.
Kodro duplával győztük le a Mezőkövesdet!
2022. Szeptember 10.
Michael Boris: "Sokkal jobban kell teljesítenünk, mint Debrecenben"
2022. Szeptember 10.
Híres Gábor: "Alaposan kielemeztük ellenfelünk játékát"
2022. Szeptember 10.
Bogár Gergő vezeti a Mezőkövesd elleni mérkőzésünket
2022. Szeptember 09.
Öt érdekesség, amit a Mezőkövesd elleni mérkőzés előtt...
2022. Szeptember 09.
A 10. helyezett Mezőkövesd Zsóry FC látogat szombat este a MOL...
2022. Szeptember 08.
Budu Zivzivadze: "Még a válogatott szünet előtt meg kell...
2022. Szeptember 08.
A Mezőkövesd elleni bajnoki előtt is érdemes időben érkezni...
2022. Szeptember 07.
Szurkolói információk a Mezőkövesd Zsóry FC elleni bajnokira
2022. Szeptember 06.
Jegyinformációk a Mezőkövesd Zsóry FC elleni bajnoki...
2022. Szeptember 01.
Szombaton fogadjuk a Mezőkövesdet
2022. Augusztus 30.






















Dárdai tökéletesen kanyarította balról kapu elé a labdát, Kodro pedig pazar mozdulattal fejelt 6 méterről a kapuba.
Az ellentámadásból egyenlített a Mezőkövesd! Besirovic szélről érkező beadását Drazic vette át a kapunk előterében, majd 6 méterről kilőtte a jobb sarkot.
Kastrati kérte és kapta a labdát a jobb szélen, majd szépen adott kapu elé, ahol érkezett Kodro és közelről a rövid sarokba fejelt.
Makarenko újra a meccskeretben!