Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Rutinos sporttárs dirigálja a szerda esti bajnokinkat.
A szerda esti bajnokink játékvezetője Farkas Ádám lesz. A 40 esztendős spori 2009 óta tevékenykedik az NB I-ben, csapatunk mérkőzésein is sokszor bíráskodott. Legutóbb tavaly novemberben a Vidi - Gyirmót (3-2) bajnokit vezette csapatunknak, de ő dirigálta 2021-ben az MTK - Vidi MK-meccset is, melynek érdekessége, hogy az MTK-t akkor még csapatunk vezetőedzője, Michael Boris irányította. Farkasnak a szerdai lesz játékvezetőként a 192. NB I-es találkozója, ezeken eddig 962 sárgát és 72 piros lapot osztott ki.
Farkas Ádám asszisztensei Horváth Róbert és Szécsényi István lesznek, a tartalék játékvezetői teendőket Zierkelbach Péter látja el.
Csapatunk érte el a forduló második legmagasabb InStat-indexét, valamint számos mutatóban az első vagy a második helyen zártunk.
A Kecskemét elleni győztes gólt fejelő védőnk a csapategységet emelte ki a lefújást követően.
Michael Boris és Szabó István nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.
Nego Loic remek góljával vezettünk, kiegyenlítettek a vendégek, de Stopira találata a meccs végén három pontot ért!
Csapatunk Kecskemét elleni hazai bajnoki mérkőzése szerdán 19:30-kor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.
A Kecskemét vezetőedzője abban bízik, hogy csapata ki tudja hozni a legtöbbet a szerda esti mérkőzésből.