Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fordulatos, izgalmas mérkőzésen szerezte meg NB III-as csapatunk a három bajnoki pontot.
(0-2)MOL Fehérvár FC II
Komárom VSE:
Bánfalvi -- Peszmeg (Gelencsér 46), Nagy, Tóth, Köles, Szecsődi (Juhász 78), Horváth, Torma (Imrek 88), Nagy (Tóth 46), Katona, NagyTóth Tamás Vid 8, Tóth Tamás Vid 14, Horváth 59
MOL Fehérvár FC II:
Dala -- Hodzic, Molnár, Batizi-Pócsi (Csepregi 56), Horváth (Hajdinger 74), Tóth Tamás Vid, Forgó, Kovács, Pető Milán (Menyhárt 46), Berekali, Husvéth
NB III-as együttesünk vasárnap délután a Komárom otthonában lépett pályára. A mérkőzés borús, esős időben kezdődött és a későbbiekben sem vonultak el az esőfelhők, ez azonban nem nyomta rá bélyegét a találkozóra. Kézsérülés miatti hosszabb kihagyás után ismét Dala Martinnal kezdődött második csapatunk összeállítása.
Remekül kezdtük a meccset, a 8. percben Berekali beadását Tóth Tamás Vid szépen vette le, majd 14 méterről kapura lőtt, Bánfalvi védett. Egy perccel később ismét Berekali adott be és ezúttal is Tóth Tamás Vid érkezett, csatárunk szép csukafejessel vette be 8 méterről a hazai kaput (0-1). A 14. minutumban a hazai játékosok a térfél közepén eladták a labdát, amelyre az első gólunkat szerző Tóth Tamás Vid lecsapott, majd 30 méteres sprint után 18-ról kapura lőtt, a középre tartó labda a vizes füvön úgy csúszott meg, hogy az becsapta a hazai hálóőrt (0-2). Öt perccel később javított a komáromi kapus, Molnár közeli lövését védte bravúrral. Nem sokkal később Dala Martinnak is nagyot kellett védeni, Szecsődi vette célba 17 méterről a kapunkat. A szünet előtt Tóth György is próbára tette fiatal kapusunkat, 18 méterről tekert a bal felsőbe, de Dala a levegőben úszva mentett szögletre.
A második félidő elején szépítettek a hazaiak, egy szélről érkező beadást követően a korábban NB I-ben is szereplő Tóth Patrik vette be közelről a kapunkat (1-2). Az 58. percben Menyhárt 22 méterről csupán centikkel lőtt kapu mellé, majd egy perccel később Horváth Barnabás vette észre, hogy Bánfalvi jó 14 méterre állhat kint a kapujából, középpályásunk kapura ívelt a kezdőkörből, a labda pedig nagyszerű ívben csapódott a komáromi kapuba úgy, hogy a menteni igyekvő kapusnak esélye sem volt (1-3). A 64. percben egy hazai szöglet után Nagy talált a kapunkba, ismét szorossá téve a mérkőzés állását (2-3). A 70. minutumban Berekali adott szép labdát Kovácsnak, aki 17 méterről a bal alsót vette célba, a komáromi kapus óriásit védett.
Az utolsó 20 percben többet támadott a Komárom, de a mieink ügyesen védekeztek, így végül újabb gól már nem született, értékes három ponttal tértünk haza. Legközelebb augusztus 31-én, szerdán 17:30-kor lépünk pályára, a Tatabánya látogat Székesfehérvárra.
Ha nincs még jegyed a csütörtöki 1. FC Köln elleni találkozóra (kezdés 19:00, MOL Aréna Sóstó), még megveheted klubkártyáddal és személyesen is! Részletekért kattints ide.
Kezdőként szerepelt fiatal kapusunk a Telki Kupa utolsó mérkőzésén. Magyarország ezüstérmes lett a minitornán.
Négy évvel azután, hogy Juhász Roland Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára lett, Nikolics Nemanja is megkapta augusztus 20-án városunk kitüntető címét.
Augusztus 21. és 27. között 16 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.
Fiatal csapatunk a találkozó elején és a legvégén is bevette a hazai csapat kapuját, de ez is kevés volt a pontszerzéshez.
Földvári Fanni triplájával és Szehofner Vivien góljával 4-2-re legyőztük az újonc Budaörsöt.
A rehabilitációját követően a kezdőbe visszatérő csapatkapitányunk értékelt a PAFC elleni mérkőzés után.