Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk FC Petrocub Hincesti elleni Európa Konferencia Liga-visszavágója csütörtökön magyar idő szerint 19 órakor kezdődik Kisinyovban.

"Kielemeztük a párharc első mérkőzését, ahol ötgólos győzelmet arattunk, de találtunk olyan pontokat, amikben jobban teljesíthettünk volna. Biztos vagyok benne, hogy a hazai pályán játszó ellenfél próbálkozik majd és ahogy két héttel ezelőtt a Gabala, ők is megpróbálnak majd nyomást helyezni ránk. Támadólag szeretnénk fellépni és gólokat szerezni, valamint megnyerni a második mérkőzést is. Ez a harmadik olyan hét, amikor heti két mérkőzést játszunk, folyamatosan próbáljuk forgatni a csapatot, Fiola Attila az egyetlen játékos, aki mindegyik meccsen játszott. A Petrocub elleni visszavágón Emil Rockov lesz a kezdőkapusunk, de más változások is elképzelhetők a legutóbbi kezdő tizenegyhez képest. A játékosok is tudják, hogy élesnek kell lennünk és jól kell kezdenünk a mérkőzést, ezen leszünk, szeretnénk jó játékkal és győzelemmel továbbjutni a következő körbe" - nyilatkozta a csütörtök esti EKL-visszavágó előtt vezetőedzőnk, Michael Boris.
Visszatért Moldovából a Vidi
2022. Augusztus 12.
Minden rendben ment a visszaút során, szombaton már Sóstón készül az FTC ellen a csapat.
Péntek délelőtt Kisinyovban edzett a Vidi
2022. Augusztus 12.
Magyar idő szerint a kora délutáni órákban fog hazaérni csapatunk Moldovából.
Emil Rockov: "Boldog vagyok, hogy kettős győzelemmel sikerült továbbjutnunk"
2022. Augusztus 11.
Az Európa Konferencia Liga-visszavágón védő kapusunk szerint okosan játszott csapatunk az FC Petrocub Hincesti ellen.
Michael Boris és Alexei Savinov értékelte az FC Petrocub Hincesti-MOL Fehérvár FC mérkőzést
2022. Augusztus 11.
Vezetőedzőnk és a hazaiak trénere nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.
Zivzivadze duplájával idegenben is legyőztük az FC Petrocub Hînceștit
2022. Augusztus 11.
Csapatunk kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott az EKL rájátszásába, ahol az 1. FC Köln vár ránk.
36 esztendős francia spori vezeti az esti EKL-meccsünket
2022. Augusztus 11.
A korábbi években kétszer vezetett magyar csapatoknak tétmeccset a mai esti találkozó játékvezetője.



















