Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Paks vezetőedzője szeretné jól kezdeni a szezont hazai pályán a Vidi ellen.

"Bízom benne, hogy sikerült a csapatot úgy felkészítenünk, hogy jó szezon elé nézzünk. Edzőmérkőzéseink során voltak jó találkozóink és voltak olyanok, amin voltak hibák, de azok inkább akkor jöjjenek ki, mint tétmeccseken. Olyan teljesítményt szeretnék nyújtani hazai pályán, ami után azt mondhatom, hogy jól indult a szezon. Mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, de oda kell figyelnünk, mert erős együttes ellen lépünk pályára. Ne tévesszen meg senkit, hogy Fehérvár csütörtökön még Azerbajdzsánban játszott az Európa Konferencia Ligában, mert ahogy mindig, most is bő és erős keretük van" - nyilatkozta vasárnapi ellenfelünk vezetőedzője, Waltner Róbert a mérkőzést megelőzően.
A két vezetőedző értékelte a Paksi FC - MOL Fehérvár FC bajnokit
2022. Július 31.
Michael Boris és Waltner Róbert nyilatkozott a lefújás után.
Fiola Attila: "A helyzetkihasználás döntött a Paks javára"
2022. Július 31.
Csapatkapitányunk szerint a helyzetek értékesítésében kell előrelépie a csapatnak a jövő heti mérkőzésekre.
Vereség Pakson
2022. Július 31.
Nem volt válaszunk Varga Barnabás és Windecker József góljaira.
Michael Boris: “Készen állunk a bajnoki rajtra”
2022. Július 31.
Csapatunk első bajnoki mérkőzése a 2022/2023-as szezonban vasárnap 18 órakor kezdődik Pakson.
Bognár Tamás vezeti a Paksi FC elleni bajnoki meccsünket
2022. Július 30.
Ez lesz a rutinos spori 234. élvonalbeli meccse játékvezetőként.
Öt érdekesség, amit a Paks elleni bajnoki előtt tudni érdemes
2022. Július 30.
A paksiak vezetőedzője három éven belül harmadjára kezdi a szezont a Vidi ellen, 40. élvonalbeli mérkőzésünket játsszuk vasárnap a tolnaiakkal.



















