Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Michael Boris és Waltner Róbert nyilatkozott a lefújás után.
Michael Boris:
"Csalódottak vagyunk, mert nem sikerült pozitív eredménnyel kezdenünk a bajnokságot. Kielemeztük az ellenfelünket, ezért kezdtünk két csatárral, támadólag léptünk fel, a helyzeteink is megvoltak, 16 lövésünkből 10 talált kaput és 16 szögletet is elvégezhettünk. Gólra törően játszottunk, de volt egy ellenfél is a pályán. Mindkét góljukat ki kellett volna védekeznünk, de mostantól már a következő mérkőzésre koncentrálunk."
Waltner Róbert:
"Nagyon fontos nekünk ez a győzelem, hiszen hét hetes munka előzte meg a mérkőzést, a fő hangsúly pedig a védekezésen volt. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, a nézők egy jó, izgalmas meccset láthattak. Hiszek a szerencsében is, aki keményen dolgozik, mellé áll a szerencse is, ez is kellett, de a végén voltak óriási helyzeteink is. Egy 2-0-s győzelem a Vidi ellen bravúr, erős, jó csapat volt az ellenfelünk, biztos vagyok benne, hogy a bajnokság első felében fognak végezni. Mi pedig abban bízunk, hogy a maihoz hasonlóan tudjuk folytatni a szezont."
Csapatkapitányunk szerint a helyzetek értékesítésében kell előrelépie a csapatnak a jövő heti mérkőzésekre.
Nem volt válaszunk Varga Barnabás és Windecker József góljaira.
Csapatunk első bajnoki mérkőzése a 2022/2023-as szezonban vasárnap 18 órakor kezdődik Pakson.
A Paks vezetőedzője szeretné jól kezdeni a szezont hazai pályán a Vidi ellen.
Ez lesz a rutinos spori 234. élvonalbeli meccse játékvezetőként.
A paksiak vezetőedzője három éven belül harmadjára kezdi a szezont a Vidi ellen, 40. élvonalbeli mérkőzésünket játsszuk vasárnap a tolnaiakkal.